Interneten az amerikai bevándorlók utaslistái
2006. november 14. 11:00
Egykor kivándorlókat szállító sok ezer hajó utaslistája került fel egy angol családfakutató honlapra a múlt héten. A listákat november végéig ingyen lehet böngészni.
Korábban
Az 1820 és 1960 között induló angol és ír hajók utaslistái révén a honlapon bárki ellenőrizheti, nincs-e rokonságban valamely amerikai hírességgel, például Tom Cruise-zal, vagy Halle Berryvel. Az ő őseik is azok között voltak ugyanis, akik minden kockázatot vállalva átkeltek az óceánon, hogy szerencsét próbáljanak az Újvilágban. Az újonnan letelepedettek jócskán hozzájárultak ahhoz, hogy az 1820-as 9,6 milliós amerikai népesség 1900-ra 76 millióra duzzadt.
Donald Trump, a híres üzletember és médiaguru skót ősökkel büszkélkedhet, mivel édesanyja gael anyanyelvű, és 1935-ben hajózott át a Transylvanián. A honlapon a tengeren egymásba szerető és nyomban frigyre lépő párok történeteire is fény derül. Példának okáért a 28 éves Longford Manderson és a 23 éves Sarah Chalker a Prince Albert nevű hajón habarodott egymásba, és mondta ki a boldogító igent 1858-ban.
Az érdeklődők valamennyi kivándorló nevét, korát, munkáját és úticélját megismerhetik, továbbá a velük utazó családtagjaik nevét, sőt azt is megtudhatják, hogy ki fizette az utat. Az utaslisták november 30-ig ingyenesen tekinthetők meg.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap