Ötvenéves a Kortárs
2006. november 2. 16:00
A Kortárs irodalmi és művészeti folyóirat és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös ünnepi irodalmi esttel emlékezik az eltelt 50 évre.
Korábban
A kortárs klasszikusok lapja volt az 1957 szeptemberében indult Kortárs, a lap azokat is igyekezett megszólaltatni, akiket korábban elhallgattatott a politika, így az első számban már Németh László írása is megjelent. Ideológiai fegyelmező eszköznek akkoriban a Bölöni György szerkesztette Élet és Irodalom számított. A névadásnak semmi köze nem lehetett Kassák 1947-1948-ban kiadott hasonló című lapjához, a cím - a politikai helyzetet is mutatván - egyértelműen a Szovremenynyik tükörfordításából született.
A Kortárs-díjat már közvetlenül a rendszerváltás előtt kezdeményezte a szerkesztőség. Orbán Ottó segítségével ekkoriban jelent meg Lengyel Péter Cseréptörés című regénye még Ponyva címmel, Kertész Imre Kaddisa stb. Nádas Péter, Esterházy Péter már Kis Pintér Imre prózai rovatvezetői, illetve főszerkesztői munkája nyomán került a Kortárshoz. A mai fiatal középnemzedékből a Prágai Tamás, L.Simon László által jegyzett társaság is zömmel itt publikál.
Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum
Időpont: 2006. november 3-án pénteken 17.00 órakor
Program:
Kis Pintér Imre irodalomtörténész, főszerkesztő és Hubay Miklós író, költő köszöntője
Időutazás
Illyés Gyula: Jóslatok Magyarországról (1967)
Nagy László: Balassi Bálint lázbeszéde (1977)
Orbán Ottó: A mennydörgő födém alatt (1987)
Nagy Gáspár: Magyar abszurd (1997)
A műveket Császár Angela színművész adja elő
Szerzőink szólnak: Ágh István, Ambrus Lajos, Kalász Márton, Lackfi János, Marosi Gyula, Marsall László Prágai Tamás, Szőcs Géza, Zalán Tibor
Kátai Zoltán énekmondó klasszikus és kortárs magyar versekre írt dalait adja elő
Az estet N. Pál József irodalomtörténész vezeti, pohárköszöntő a Béres Szőlőbirtok és Pincészet Boraival lesz.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap