Megszületett Balázs Ferenc unitárius lelkész
2004. szeptember 13. 12:06
A kolozsvári unitárius teológián szerzett lelkészi oklevelet, ezután két évig Angliában élt. Oxfordi tanulmányainak befejezése után 1924-ben Föld körüli útra indult. Két év alatt bejárta az Egyesült Államokat, ahol főleg az indián őslakók és a négerek életét tanulmányozta. Ezután felkereste Japánt, Koreát, Pekinget, Hongkongot, Szingapúrt, Burmát, majd hosszabb időt töltött Indiában. Elzarándokolt Kőrösi Csoma Sándor sírjához, találkozott Rabindranath Tagoreval és Mahatma Gandhival. Utazásának befejező állomásai Karachi, Bagdad, Damaszkusz és a Szentföld voltak. E földkörüli útjáról írta Bejárom a kerek világot (1923-1928) című munkáját, ebben tapasztalatai alapján vázolta egy új társadalom tervét, mely tagadása az ipari kapitalizmusnak. 1930-ban Mészkőn telepedett le és itt folytatta lelkészi működését haláláig. Itt kezdett hozzá falufejlesztő tervének megvalósításához, a dániai falvak mintájára. Szövetkezeti elgondolásait Aranyosszéki tervek (1933) című röpiratában tette közzé. Tervei részben megvalósultak, amikor megalapította a Vidékfejlesztő Szövetkezetet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
- Fáraók neve vezette sikerre a hieroglifák megfejtőjét, Jean-François Champolliont
- Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget
- Hat évnyi eredménytelen kutatás után ütötte meg a főnyereményt Howard Carter
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap