Hárommillió leszármazottja van Konfuciusznak
2006. szeptember 29. 13:15
A legújabb családfakutatások szerint mintegy hárommillió leszármazottal büszkélkedhet Konfuciusz. Az i.e. 551-479 között élt kínai filozófus kultuszát Csang Kaj-sek már a harmincas években a nemzeti egység céljából felelevenítette, születésének 2560. évfordulójára készülve családfáját világszerte nyolcvan nemzedékre visszavezetve mutatják majd be.
Korábban
A felsorolás azonban nem teljes, hiszen kizárólag a család nyolcvan nemzedékének férfitagjait tartalmazza.
A kínai hagyományok szerint ugyan a családfán feltüntethetik a feleségeket, a lánygyermekeket viszont a legritkább esetekben vették figyelembe a genealógusok.
Konfuciusz születésének 2560. évfordulójára, amelyről 2009-ben nemcsak a filozófus szülőhazájában, de világszerte is megemlékeznek, új lista készül, amelybe egymillió új név kerül be, közte a leánygyermekek nevei is.
A felsorolás így sem lesz teljes, hiszen nem mindegyik genealógiai ágat sikerül egészen Konfuciuszig levezetni, némely mai leszármazott pedig fel sem szeretne kerülni a családfára.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap