30 éve halt meg a nagy kormányos, Mao Ce-tung
2006. szeptember 11. 12:30
Harminc éve, 1976. szeptember 9-én halt meg Mao Ce-tung (Mao Zedong), kínai kommunista politikus. A szocialista országok egykor nagynevű politikai vezetői sorra tűntek el a történelem süllyesztőjében. Minél nagyobb kultusz alakult ki a szocialista országok egykor nagynevű politikai vezetői körül életükben, annál nagyobb volt a bukásuk haláluk után. Mao Ce-tungot, a nagy távol-keleti birodalom vezetőjét olyan vallásos kultusz övezte, hogy e séma alapján az ő bukásának nagyságrendekkel kellett volna meghaladnia társaiét, mégsem így történt. Súlyos hibái és bűnei ellenére Mao a 20. századi kínai történelem meghatározó személyisége maradt.
Korábban
A hosszú meneteléstől a nagy ugrásig
1893 december 26-án, Hunan tartomány Saosan (Shaoshan) nevű községében módos paraszti családban született, Csangsában (Changsha) középiskolásként, majd Pekingben könyvtárosként ismerkedett a marxista tanokkal. 1921-ben egyik alapító tagja volt a Kínai Kommunista Pártnak (KKP), amely radikális társadalmi forradalommal akarta kiemelni az országot félgyarmati helyzetéből, nyomorából. A párt kezdetben szorosan követte a szovjet tanácsadók útmutatását, ám a polgári forradalmárokkal kötött szövetsége kudarcba torkollott, 1927-ben Sanghajban sok ezer kommunistát mészárolt le a Kuomintang.A gazdasági építés szovjet tanácsadók javasolta ütemével elégedetlenkedve 1958-ban végrehajtotta a "nagy ugrást". Az általa támogatott falanszter-szerű "népi kommunák" és a használhatatlan acélt termelő, primitív "népi kohók" gazdasági katasztrófába - különböző források szerint több tízmillió áldozatot követelő éhinségbe - vezettek, s ez jóvátehetetlenül megosztotta a pártvezetést.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- 17:45
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka 17:05
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát 14:20
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben 13:20
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok 11:20
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit 09:50
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során 09:05
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap