Meghal Gabriel Mirabeau francia politikus és író
2004. szeptember 13. 12:06
Gabriel Honoré Victor Riqueti de Mirebeau Le Bignon-ban született 1749. március 9-én. Felelőtlenül kalandos ifjúkora és adósságai miatt állandóan harcban állt apjával, aki többször is börtönbe juttatta. Raboskodása idején írta a Tanulmány a despotizmusról című művét, s rabságában ismerkedett meg Ruffey Sophie-val, Monnier márki feleségével. Hozzá írta híres leveleit, melyeket 1792-ben adtak ki Levelek Sophie-nak címmel. Később Hollandiába szökött, de elfogták és kiszolgáltatták. Két évi rabság után 1779-ben szabadult. 1786-ban titkos politikai küldetéssel Berlinbe ment. Itt szerzett tapasztalatait A porosz monarchiáról Nagy Frigyes alatt, illetve - a névtelenül kiadott és nagy botrányt kavart - A berlini udvar titkos története című műveiben írta meg. 1789-ben Aix-ben megválasztották a harmadik rend képviselőjének, nagyszerű szónokként jelentős szerepe volt a Rendi Gyűlés Nemzetgyűléssé alakításában, s az ő 1789. június 23-i bátor fellépése (`... mi itt a nép akaratából vagyunk s csak a szuronyok hatalmának engedünk `) jelezte a francia forradalom kezdetét. Hatalmas szerepe volt az abszolút királyság megdöntésében, de távol állt a köztársasági gondolattól. A liberalizmus leple alatt az alkotmányos monarchia híve maradt. Népszerűségét vesztette a párizsi nép előtt, s később tekintélyt vesztett a Nemzetgyűlésben. Holttestét a St. Geneviéve templomban temették el, melyet ez alkalommal avattak a nemzet nagyjainak Pantheonjává. Két évvel halála után derült ki, hogy a királyi udvarral együtt titkos ellenforradalmi szervezkedést folytatott, ezért csontjait eltávolították a Pantheonból.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.