Budapesten láthatók a váci múmiák

2006. március 3. 12:00

Rejtélyek, sorsok, múmiák - A domonkos templom titka címmel április 8-tól időszaki kiállításon tekinthetők meg a közelmúltban Vácott talált múmiák Budapesten

Korunk egyik legkülönlegesebb embertani leletegyüttesére a váci Fehérek templomának 1994-ben végzett felújítása során bukkantak rá. A templomtorony alatt fekvő, nagy, boltozatos kripta zsúfolásig tele volt egymás tetejére halmozott, gazdagon díszített koporsókkal. A csaknem 200 éve nem bolygatott koporsókból 265 természetes úton, emberi beavatkozás nélkül mumifikálódott, halotti ruhába öltöztetett ember maradványait tárták fel.

A természetes mumifikálódást a kripta egyedülálló mikroklímája és a temetkezés módja tette lehetővé. A konzerválás után megkezdődött a múmiák tudományos vizsgálata, amelynek során kiderült, hogy az elhunytak nagy része tbc-vel volt fertőzött. A további vizsgálatok kiderítették azt is, hogy voltak, akik magukban hordozták a tbc korokozóját, de genetikusan hordoztak egy olyan fehérjét is, amely megakadályozta a betegség kialakulását. A múzeum tájékoztatása szerint ez a tudományos felfedezés korszakalkotó lehet a ma egyre veszélyesebbé váló tbc gyógyításában.

A november 30-ig megtekinthető kiállítás egyéni sorsokat, családi tragédiákat, rejtélyes haláleseteket tár fel. A múmiák bemutatása mellett multimédiás technika segítségével a XVIII. századi Magyarország mindennapi élete elevenedik meg a látogatók előtt - áll a közleményben.

(Múlt-kor/MTI)

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2016. téli száma