260 éve született Tadeusz Kosciuszko

2006. február 3. 10:30

Kétszázhatvan éve, 1746. február 4-én született Mereczowszczyzna faluban (a mai Fehéroroszországban) Tadeusz Kosciuszko lengyel tábornok, szabadságharcos, államférfi.

Nemesi családból származott, a piaristáknál, majd a varsói katonai akadémián tanult. Tehetsége feltűnt II. Szaniszló Ágost királynak, aki Párizsba küldte, itt építészetet, erődépítészetet és festészetet tanult. Hazatérve Sosnowki tábornok lányait tanította, egyikükbe beleszeretett és megpróbálta elszöktetni; az apa haragja elől Franciaországba menekült, majd 1776-ban Amerikában a britek ellen harcoló hadseregbe állt. Philadelphiában erődöt épített a Kontinentális Kongresszus védelmére, s mérnökkari ezredesi rangot kapott. 1777-ben erődítményeket emelt a Hudson folyó mentén, jelentősen hozzájárulva a britek kapitulációjához. Ő végezte West Point megerősítését, a mérnökkar vezérkari főnökeként ő vette blokád alá Charlestont. A függetlenségi háború végén dandártábornok s amerikai állampolgár lett, itteni működése növelte szakmai tudását, republikánus-demokrata hitét.

1784-ben tért haza, de az ellenzéki Czartoryski családhoz fűződő kapcsolatai miatt nem került be a hadseregbe. Az 1789-es liberális reformok idején a helyi nemesség és egykori szerelme, (ekkor már Lubomirski hercegné) támogatása révén tábornok lett, s szerepet játszott az 1791-es lengyel alkotmány létrejöttében is. Negyvennégy évesen beleszeretett egy 18 éves lányba, de az apa beleegyezését most sem sikerült megszereznie.

1792-ben II. Katalin orosz cárnő csapatai betörtek Lengyelországba, hogy leverjék az oroszok által 1772-ben megszállt területek felszabadítását célzó reformmozgalmat. Kosciuszko a dubienkai csatában hadosztálya élén fényes győzelmet aratott az ötszörös túlerővel szemben, ezért vezérezredes lett, s a franciáktól tiszteletbeli állampolgárságot kapott. A király azonban elállt a reformoktól, Poroszország és Oroszország újabb területeket szállt meg, s a grodnói országgyűlés elismerte az 1793-as felosztást is. Kosciuszko a liberálisokkal Szászországba menekült, innen Párizsba küldték, hogy a girondistáktól és jakobinusoktól támogatást szerezzen.

Kosciuszko az 1794. március 12-én kitört felkelés katonai vezetője lett, s Krakkóban nyilvános esküt tett: sikerre viszi az ügyet a megszálló oroszok és poroszok ellen. A nemzetgyűlés diktátorrá kiáltotta ki, s ő megszervezte a hadsereget és a közigazgatást. Az ellenség fölényét létszámnöveléssel próbálta kiegyenlíteni, sorozott és új alakulatokat hozott létre, hadiipar híján parasztkatonái lándzsát, kiegyenesített kaszát kaptak.

Kosciuszko esküje

Kosciuszko vezetése alatt a lengyelek április 4-én Raclawice mellett megverték az oroszokat, ezután Varsóban is felkelés tört ki. A diktátor polanieci kiáltványában szabad költözést adott a parasztoknak, robotjukat felére csökkentette s megtiltotta elűzésüket földjeikről. Ezzel azonban a nemesség egy részét maga ellen hangolta, a felkelők esélyeit rontotta, hogy a poroszok is beavatkoztak a harcokba. Kosciuszko több vereség után Varsóba vonult vissza, a várost két hónapig tartotta, úgyhogy az oroszok és poroszok végül felhagytak az ostrommal. Kosciuszko ekkor lemondott diktátori hatalmáról és szabaddá tette a parasztságot. Sikerült a poroszok háta mögött fellázítania Wielkopolska tartományt, így II. Frigyes Vilmos király visszavonulásra kényszerült. Hogy az ismét Varsó felé közeledő két orosz hadsereg egyesülését megakadályozza, 1794. október 10-én a Maciejowicénél csatát kezdeményezett, de a túlerővel szemben vereséget szenvedett és sebesülten fogságba esett. A felkelés elbukott, Lengyelország a harmadik, 1795-ös felosztással eltűnt a térképről.

A vezér a szentpétervári Péter-Pál erődben raboskodott, majd Katalin 1796-os halála után fia, I. Pál szabadon bocsátotta. Rokkantsága dacára visszatért Amerikába, ahol lelkesen fogadták, barátságot kötött az akkor még csak alelnök Jeffersonnal. 1798-ban Franciaországba utazott, de Bonaparte ajánlatát a lengyel légió vezetésére nem fogadta el. Berville-be vonult vissza, s itt maradt a Varsói Nagyhercegség létrejöttekor is. A császár bukása után I. Sándor orosz cár kereste meg, de ő társadalmi reformot követelt a cártól s a Nyugati Dvina és Dnyeper közti területet. Nem kapva választ irreális kéréseire a svájci Solothurnba költözött, itt halt meg egy baleset következtében 1817. október 15-én. Halála után maradványait Krakkóba vitték, s a Wawel királysírjai mellett temették el, a lengyelek nemzeti hősének szobra a város határában 1823-ban emelt emlékdombon áll.

(Múlt-kor/Panoráma, Sajtóadatbank)
Ibolya nap a Gödöllői Királyi Kastélyban

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Játsszon!

Mikor jött létre a Templomos Rend?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2014. tavaszi száma