Mozart titokzatos halála

2006. január 27. 09:00 Kállay Katalin

Mozart halálának körülményei máig spekulációkra adnak okot. A Requiem felkérésének és keletkezésének homályos körülményei hasonlóan titokzatosak. Cikkünk a komponista utolsó napjait eleveníti fel.

Korábban

250 éve született Wolfgang Amadeus Mozart

Mindössze 35 év adatott meg Mozartnak több mint hatszáz alkotásból álló zenei örökségének elkészítésére. Stílusának kialakulásában Bach legfiatalabb fiával kötött barátsága és közös csembaló-improvizációik mellett Haydnnal való vonósnégyesezései játszottak meghatározó szerepet. A kor legnagyobb zenei tehetségének életsorsára jellemző, hogy a salzburgi hercegérsek mocskolódásai miatt maga kérte elbocsátását, a Habsburg uralkodók pedig legjobb esetben is csak az udvari bálokra komponált tánczene miatt foglalkoztatták.

Egy zeneszerző búcsúja: a Don Giovanni

`Soha még ennyi élménnyel megjutalmazva nem jöttem ki operaházból, mint ma, soha ennyi - különböző rangú - nevezetes személyiséget nem láthattam egy teremben. A császár és családja ma operába ment, és a várból a színházig vezető út szélén hatalmas tömeg gyűlt össze. Az emberek kíváncsiak voltak, milyen egy császár, amint éppen színházba hajtat. A színház összes páholyát és a zsöllye minden ülését megtöltötte a közönség, és amikor végre megérkezett a császár, a közönség tapssal és háromszoros viváttal fogadta...Ám mit nekem ezek az emberek, mikor sokkal szebb megjegyzésekre csábít az a zöld kabátos, kistermetű ember, akinek szeme elárulja, amit szerény illemtudása elleplez. Mozart az, akinek operáját, a Don Juant ma játsszák.

Micsoda öröm lehet saját szemével látnia az elragadtatást, amelyet szép harmóniái a nézők szívében keltettek. Ki lehet büszkébb és boldogabb nála ebben a teremben? Ki lehetne nálánál elégedettebb önmagával? Mit ér az uralkodók minden kincse, mit érnek a büszke ősök és a gazdagság. Pénzért egy szikrányi sem kapható abból az érzésből, amellyel a művészet megjutalmazza szeretteit!... A haláltól mindenki fél, ám a művésznek nem kell tartania tőle. Reménye, bizonysága a halhatatlanság... Földi maradványai már régen az enyészeté lesznek, mikor még mindig hat majd az eljövendő nemzedékekre. Ez a meggyőződés tölthette el Mozartot, midőn ezernyi fül hallgatta a húrok minden rezdülését, a fuvolák halk suttogását, midőn a pihegő keblek és a szaporán verő szívek mind-mind arról árulkodtak, hogy harmóniái szent érzeményeket keltettek. ... Egyre megy, hogy rajongásnak tetszik, vagy valóságos emberi érzésnek, elég, ott, abban a pillanatban, én inkább cseréltem volna Mozarttal, mint Lipót császárral..." - írja visszaemlékezéseiben Franz Alexander von Kleist, az 1791-es prágai koronázási ünnepségek Don Giovanni előadásáról. Mozart életének utolsó évében járunk, a szerző olyan lázasan dolgozik - ekkor születik a La clemenza di Tito, A varázsfuvola és a Requiem -, mintha érezné, hogy összegeznie kell, és hamarosan búcsúznia is.

A Don Giovanni kézirata

35 év, mindössze ennyi adatott e kiváló muzsikusnak, aki több mint hatszáz alkotásával olyan zenei örökséget hagyott a világra, amely ma is ugyanazzal a fénnyel ragyog, mint a 18. század utolsó éveiben.

következő oldal 1 / 3