Egy köznemesi karrier: a Baranyi-család története a 18. században

2005. november 24. 18:11 Szerdahelyi Zoltán

Előadásom témája első pillantásra talán nem tűnik izgalmasnak és a cím is látszólag ellentmondásos lehet, de ha a család történetét valaki egy kicsit is ismeri, annak világossá válik, hogy miért is ezt a családot - és annak is a XVIII. századi történetét - választottam. A kutatást megkönnyítette, hogy nagy mennyiségű feldolgozatlan levéltári forrás található a debreceni levéltárakban.

Több szempontból is érdekes lehet ez a vizsgálat, egyrészt egy tágabb, másrészt egy szűkebb értelmezési lehetőséget is kézenfekvő lehet. A tágabb értelmezésnél vehetjük alapul a család lakhelyéül szolgáló Bihar vármegyét, de akár a XVIII. század elejére felszabaduló és újraegyesülő Magyarország területét. Ezen a kereten belül vizsgálhatjuk a megváltozott politikai, társadalmi és gazdasági változásokat, valamint a Habsburgok és a magyarok között is új erővonalakat.

Jelen esetben a fő szempont a török kiűzése és a Rákóczi-szabadságharc utáni állapotokhoz való alkalmazkodás kérdése. Nem véletlenül, hiszen ezen két esemény alatt tanúsított magatartás alapvetően határozta (alapozta) meg az egyes nemesi családok jövőjét. Ki ügyesebben (mint a Baranyi család több tagja is), ki kevésbé ügyesen, ki pedig kifejezetten rosszul élt a kínálkozó lehetőségekkel. Ez utóbbi esetben kézenfekvő a Zólyomi családot említeni, mert a Baranyi család tekintélyét gazdaságilag is alátámasztó és részben megteremtő micskei uradalmat a Zólyomi családtól kobozták el a Thököly mozgalomban való részvételért.

Míg a dunántúli vármegyék nemesi családai számtalan szállal kötődtek az osztrák területekhez (a földrajzi közelségből adódó gazdasági és politikai kötődés, valamint a házassági kapcsolatok révén), addig a Tiszántúl mindig táptalajul szolgált a különböző függetlenségi mozgalmaknak, így itt is szükséges volt az udvarhoz való kötődés valamilyen formájának kialakítása. A tárgyalandó korszakban, amikor az ország egész területe egységesen Habsburg fennhatóság alá került és megszűnt az ország többközpontúsága, a gazdasági irányítás hatékonyabbá tétele érdekében megkezdődött az ország erőforrásainak számba vétele, valamint a kamarai ellenőrzés szigorítása.

Kezdetben a fegyverváltságot megfizetni nem tudók, később a Rákóczi-szabadságharcban szerepet vállaló birtokosok többségének forogtak veszélyben a javai. Ezenkívül a pozícióiban megerősödő katolikus egyház is nagy ütemben fogott hozzá egykori birtokainak visszavételéhez. Az udvar hűségére térők, illetve visszatérők megpróbáltak a politikai és a gazdasági hatalomból minél nagyobb részt megszerezni, a megszerzettet tovább növelni. Ezen körbe két fő típus sorolható, az elsőbe a birtokot és a megyei/országos befolyást megtartani, a másodikba az ezeket az előnyöket megszerezni kívánók tartoznak. Ez utóbbi kategória tagjai közé sorolhatjuk a Baranyiakat is, akik szinte a teljes ismeretlenségből tűntek elő, s nőtt töretlenül hatalmuk a XVIII. század folyamán.

Családtörténeti vonatkozású kutatások során általában két művet szoktunk legelőször megnézni. Az egyik a Nagy Iván-féle munka (Magyarország családi címerekkel és nemzedékrendi táblákkal c. könyv), a másik Kempelen Béla nevéhez köthető (Magyar nemes családok címmel). Jelen esetben, ha a család történetének alapjaként elfogadtam volna az említett két mű állításait, a további kutatások során valószínűleg tévútra jutottam volna, természetesen a szerzők is tisztában voltak a pontatlanságok lehetőségével, Kempelen Béla így írt könyve előszavában 1911-ben: ` Tudom, hogy munkám, minden igyekezetem dacára, mégis hiányos és bizonyára tévedések is vannak benne.`

Korábban is tapasztaltam kisebb-nagyobb eltéréseket ezen művek anyaga és a hiteles források által közölt adatok között, de a jelenlegi kutatásom során erősödött meg bennem az, hogy ezt a két könyvet csak megfelelő óvatossággal lehet felhasználni.

Többnyire megbízható információkkal szolgált Zoltai Lajos e témában írt tanulmánya, melynek legnagyobb hibája, hogy a család (számunkra) egyik legfontosabb tagjáról, Gáborról nem ír semmit.

A XVIII. században a Baranyi-család egy évszázados `tündöklésének` és hanyatlásának lehetünk tanúi. Ez a család - amelynek tagjai sem a XVII. század végéig, sem a XIX. században nem viseltek jelentősebb országos vagy megyei tisztséget - a XVIII. században Bihar megye vezető nemesi családjai közé tartozott; a megyében történt fontosabb események során legtöbbször felbukkan valamelyik családtag neve (elsősorban Baranyi Miklósra és fiára, Gáborra kell gondolni). Ennek okát elsősorban abban kereshetjük, hogy a Baranyi-család vagyonának nagyobb része (a micskei uradalomtól kezdve a zálogbirtokokig), Biharban feküdt, ennek következtében az érdekképviselet során alapvető fontosságú volt a politikai aktivitás. Jó példa lehet erre az 1759-ben `gyors ütemben` kiadott, tizenkét pontból álló megyei urbárium (Universalis Urbarium), melynek kidolgozásán munkálkodó deputációban Baranyi Gábor tevékenyen vett részt, elsősorban azért, hogy a szolgáltatások egységesítésével és áttekinthetőbbé tételével tovább növelhesse a jobbágyi terheket egyre gyarapodó birtokain.

A család történetét a XVII. század utolsó harmadától számított egy évszázadban követtem végig, és a családtagok közül is azokat említem, akiknek valamilyen közük volt az általam a család meghatározó személyiségének tartott Baranyi Gáborhoz.

A történetet egy testvérpárral érdemes kezdeni, akik révén nemességet szerzett a család, ezek voltak: Mihály és László. Címeres nemeslevelet Baranyi László (I. László) 1642-ben, Abaúj vármegyében kapott. Ennek az I. Mihálynak két fia született (II. Mihály és I. György), akik közül minket a kutatás szempontjából a fiatalabbik, I. György érdekel.

Tehát az említett I. Györgynek Fekete Máriával kötött házasságából született Miklós nevű fia, (a továbbiakban I. Miklós), akinek a nevéhez köthető a család felemelkedése. 1711-1717 között vármegyei főjegyző, majd másodalispán (1721-ig), ezután 1723-1725 között első alispán (vicecomes). Az ő élete során került a család birtokába a micskei dominium (uradalom), s a családtagok neve mellé ekkor kerül a `micskei` jelző.

I. Miklós először Ungvári Katával kötött házasságot, melyből három gyermek született: Mária, Sára és Miklós (a továbbiakban II. Miklós). A két lány nem érte meg a felnőtt kort. Tulajdonképpen innen számíthatjuk a több, mint egy évszázadon át húzódó `bonyodalmak` kezdetét, melyek még Jókai Mór fantáziáját is megmozgatták (Egetvívó asszonyszív című műre gondolhatunk).

Ungvári Kata egy gazdag kereskedő, Ungvári Sámuel lánya volt, akinek első feleségét (akitől Kata született), Bonyhádi Máriának hívták. Sámuel második felesége pedig nem más, mint Fekete Krisztina, Fekete Mária (I. György feleségének húga), aki állítólag nagy ellenszenvvel viseltetett mostohalánya iránt.
A fiú, II. Miklós születése előtt azonban olyan események történtek, amelyek alapként szolgáltak a későbbi pereskedésekhez. I. Miklós ekkor még Rákóczi oldalán harcolt és hosszabb ideig távol volt feleségétől, amikor is az asszonyt `tetten érték` a debreceni patikus, Kazay Sámuel segédével, Nempsovits Jánossal. Ennek a valóságos voltát nem tudjuk cáfolni és bizonyítani sem, de a legvalószínűbb, hogy az egészet Fekete Krisztina és Fekete Mária `szervezte meg`.

I. Miklós az ügyről tudomást szerezvén elhagyta feleségét, elköltözött Debrecenből és anélkül, hogy első feleségével felbontotta volna házasságát, 1707-ben elvette Sándor Zsuzsannát. Ebből a házasságból öt fiú született: Ferenc, Miklós, György, Gábor és László, de csak György (továbbiakban II. György) és Gábor érték meg a felnőtt kort. Kettőjük közül Gábor futott be nagyobb karriert, 1757-1773-ig Bihar vármegye első alispánja volt, s  országgyűlési követként is tevékenykedett.

Ne feledkezzünk meg azonban I. Miklós `törvénytelen` gyermekéről, II. Miklósról sem, aki nem volt hajlandó beletörődni apja akaratába, mely annak 1752-es végrendeletében fogalmazódott meg: `Ennek előtte Német Uttzán, mostan pedigh P P. Piaristák ellenében Szent Anna Uttzán lakó Baranyi Miklós nevet usurpáló (használó) Debreczeni Civishez semmi relatiomat nem tudom, s nem tartom, azért ő is sem Ősi, sem aqvirált (szerzett) Jószágimhoz Jussát nem tarthattya, mellyből per expressum ki rekesztem.`

Az 1754-55-ben készült országos nemesi összeírást megvizsgálva a következő eredményt kapjuk a Baranyi családra - az ismert ágakat beleértve - vonatkozóan (Bihar megye): Baranyi Gábor, Baranyi György örökösei (Gáspár, János), Baranyi István, Baranyi Mihály, Baranyi Miklós és Baranyi Sámuel neve szerepel az igazolt nemesek között. Az általam feldolgozott források és a fenti felsorolás között nincs eltérés, nincs okom feltételezni, hogy a család valamely fontosabb tagja kimaradt volna a listából. Ugyanakkor óvatosan kell kezelni az ilyen típusú összeírásokat, ifj. Barta János fejtegetése szerint: `... a kétségbevonhatatlanul nemesi személyek egy része kimaradt belőle (az összeírásból)`.  Esetünkben azonban nem kell ilyen típusú problémával számolnunk, hiszen ebben az időszakban a család egyetlen tagja sem emelkedett fel vagy süllyedt le annyira, hogy kimaradt volna az összeírásból. Nem szerepel viszont a felsorolásban II. Miklós, akinek ekkor még folyamatban volt a törvényes fiúsága elismeréséért folyó pere.

A család a megyei politikai életben betöltött szerepe és a gazdálkodás vizsgálatán kívül még egy szempontból kelthet érdeklődést a kutatókban, ez pedig az említett - több száz oldalra duzzadt peranyagot jelentő - családi pere, amely szinte az egész XVIII. századot felölelte, sőt, még a XIX. századba is átnyúlt.

Talán megfelelően érzékeltei az ügy nagyságát, ha megnézzük a tanúk és a bizonyítékok számát: A felperes 119 tanút és 92 dokumentumot használt fel, míg az alperes 60 tanúval és 72 dokumentummal próbálta alátámasztani érveit. (A Hajdú Bihar Megyei Levéltárban a Polgári peres iratok között tíz egész kötet tartalmaz csak erre a családra és főleg a perre vonatkozó anyagot). Hozzá kell tenni, hogy ezek a számok a Sinai Miklós (akinek szerepéről még később bővebben lesz szó) kéziratában fennmaradt adatok összegzései, ennél nagyobb - ha nem is nagyságrendekkel - értékek is kijöhetnek. Tehát 1759. április 30-án a Tiszántúli Kerületi Táblánál indult meg az eljárás, Baranyi Miklós actiója (keresete) után, melyben Gábor támaszaként olyan személy is szerepel, mint Svetics Jakab personális (személynök), a perben addig felmerült bizonyítékokat, vallomásokat küldték fel neki Pestre, véleményezésre. Ez a tény pedig alátámasztja az előbb említett - egyenlőtlen feltételeknek titulált - koncepciót, hiszen tudjuk, hogy a személynök a 26 tagból álló Királyi Táblának volt az elnöke és tekintélye nem kis nyomásgyakorló eszköznek számíthatott.

Érdemes a szemben állók vallási hovatartozásáról is írni, hiszen a kor rekatolizáló törekvései mellett nem részesültek egyforma elbánásban a katolikusok és a más vallásúak, jelen esetben a reformátusok. Baranyi I.  Miklós legkésőbb az 1710-es években (Zoltai Lajos szerint 1718-ban) térhetett át a katolikus hitre, két fontos ok miatt.

Az egyik a házasságához kapcsolódik: Így próbált elszakadni első feleségétől és törvényessé tenni második házasságát (Ennek ellenére Ungvári Katalint a halála után a halotti anyakönyvbe így jegyeztek fel: `Uxor Domini Spectabilis Nicolai Baranyi. `). Második (Sándor Zsuzsánna) és harmadik (Jászay Borbála) feleségét is áttéríttette a katolikus vallásra.

A másik ok már sokkal fontosabb: A Rákóczi szabadságharc során a kezdeti időszakban még a kurucok oldalán találjuk I. Miklóst, míg a harcok lezárultának időpontjában már a császári oldalt támogatja. A korszakban egy hűségeskü letételével volt egyenértékű, ha egy protestáns vallású áttért a katolikus hitre. I. Miklós (és a többi rekatolizáló) ezen lépése előnyök és hátrányok mérlegelésének eredőjeként fogható fel. És Miklós jól számított, az udvar nem volt hálátlan, a család által birtokolt javak mennyiségéből ez világosan látszik. Tömören megfogalmazva talán még szembetűnőbb a kontraszt a két fél között: Udvarhű, jelentős földbirtokkal rendelkező katolikus középnemes a debreceni, református iparos ellen.

Volt még egy kedvezőtlen előjel II. Miklós számára: Ungvári Katalin 1706-ban szülte meg fiát. Ez azt jelentette, hogy azok a tanúk, akik hitelt érdemlően tudtak volna tanuskodni, részben nagyon idősek vagy halottak voltak Ha alapul vesszük, hogy olyan ember tudja hitelesen felidézni a szóban forgó időszakot, aki a kérdéses időpontban 18-20 éves kor körül volt, akkor máris logikusnak tűnhet, hogy a vallomástétel idején - 1759 után - ezek a tanúk minimum 70 évesek lehettek. Ez önmagában nem magyaráz meg semmit, hiszen II. Miklós 83-ik életévében járt, amikor meghalt, de ha a kor átlagéletkorából indulunk ki, amely 35 évet tett ki, akkor világossá válik, hogy miért írta II. Miklós a következőket: `a titkos mesterségekkel öszve szütt Régi leveleket utól érni és tsalárdságokba azokat megfogni majd csak nem lehetetlen dolog. Az élő tanúk vallását is kiforgatni azért volt nehéz, minthogy azok, akik az én részemről ebben a dologban jó tanúk lehettek volna, nagyobbadan elholtanak vala...`.

Ez a rövid előadás - ha nem is teljeskörű - bepillantást nyújtott a XVIII. század első felében a bihar vármegyei nemesség egyik típusának (köznemesi elit) erőviszonyaiba, a további kutatások ezen eredményeket tovább gazdagíthatják. Véleményem szerint az egyes nemesi családokra vonatkozó kutatómunkát érdemes kiterjeszteni több, Bihar vármegyében birtokos családra is, hogy a későbbiekben a vármegye nemesi társadalmára érvényes megállapításokat tehessünk.
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. nyári száma