A katolikus egyház szubjektív története

Szkeptikusan is hozzá lehet állni ahhoz, hogy ezen a héten is megjelent egy könyv a katolikus egyházról. Ebben az esetben azonban ezt a fajta érvelést azonnal elvethetjük. A könyv szerzője ugyanis az a Hans Küng, aki az elmúlt hetekben a médiafigyelem középpontjába került: XVI. Benedek pápa 2005. szeptember 24-én Castel Gandolfóban találkozott a hivatalos egyházi állásponttól eltérő nézeteket valló teológussal.

Küng 1928-ban született a svájci Surseeban, Luzern kantonban. Tanulmányait Rómában, Párizsban végezte, de ösztöndíjakat nyert Amsterdamba, Berlinbe, Madridba és Londonba is. Tudományos pályafutása egyenletesen ívelt felfelé: a münsteri, majd a tübingeni egyetemen tanított. II. János Pál pápa 1979-ben tiltotta el a teológia oktatásától, mivel a professzor nyíltan megkérdőjelezte a katolikus egyház több dogmáját. Többek között nem fogadta el a pápa csalatkozhatatlanságát (azaz az egyházfő hitbéli és erkölcsi kérdésekben tévedhetelen).

Küng áttekintésének keretét a Bevezetés és a Konklúzió adja, a tartalmi összefoglalást a közöttük helyet kapott nyolc nagyobb fejezet biztosítja. A bevezető sorokban a szerző figyelmezteti az olvasót, hogy olyasvalakiként írja a könyvet, aki az áldozatok oldalán áll, aki "érti", de semmiképpen sem bocsátja meg a szellemi elnyomást, az inkvizíciót, a boszorkányüldözést, a zsidók üldözését és a nők diszkrimininációját. Ugyanakkor nem látna szívesen olyan egyháztörténeti művet, amelyet a kritikátlan csodálat, vagy a gyűlölet táplálta bírálat fémjelez.

A nyolc fejezet kronológikusan mutatja be a katolikus egyház történetét. Küng szemléletesen osztja meg ismereteit: gyakran tesz fel kérdéseket, amelyekre több pontban, közérthető fogalmazással válaszol. A kezdetek egyháza c. fejezet az alapokról indít. Szerinte Jézus gyakorlatilag nem ejtette ki az egyház szót, tanításából a "demokrácia" szelleme áradt. Az ősegyház nem ismerte a hierarchiát, és Pétertől is távol állt az egyeduralom minden formája. A korai katolikus egyház c. rész Pál szerepét emeli ki. Nem egészen történészi fogalmazás, de Küng kijelenti, hogy ha a Saulus névre hallgató farizeus nem tér Jézus Krisztus hitére, akkor a fiatal kereszténység története kétségkívül másként alakul. Pál halála után lassan kezdett kialakulni az intézményrendszer, és az üldöztetések ellenére a keresztények számaránya is folyamatosan növekszik. Fontos feladat jutott nekik a társadalom formálásában, mivel az istentisztelet a szociális összetartás legszebb példája: az eucharisztiában mindenki részesülhet.

A következő fejezetben az egyház már a birodalmi katolikus jelzőt kapja. Az egyház megerősödött, és Róma püspöke jogot formált az uralkodásra. Ugyanakkor megjelentek a hitviták is, amelyek az üdvösség és a hierarchia körül forogtak, vagy csak azt az egyszerű kérdést fogalmazták meg, hogy melyik az igazi egyház. Az első igazi pápa, I. Leó megjelenése már azt mutatta, hogy addig az egész birodalmat átfogó egyház nyugati katolikussá kezdett alakulni. Leó azért volt kiemelkedő, mert ő fogalmazta meg azt az érvrendszert, amellyel meg tudta alapozni Róma primátusát. Ezt az időszakot zavaros közjátékok is jellemezték (pápai tévedések, hamisítások; népvándorlás). Az iszlám megjelenésével az erővonalak is átrendeződtek. Az egyházra erre az időben kultúramentő küldetés hárult: a késő-ókori műveltséget ő óvta meg és Európa új népeinek megtérítésével hozzájuk el is juttatta.

A kettészakadt egyház c. fejezet számos problémát tárgyal. Ilyen a keletiekkel, illetve a német-római császárokkal való szembenállás, a keresztes hadjáratok, és az inkvizíció. Ugyanakkor megjelennek a koldulórendek, amelyek alternatívát nyújtanak a római rendszerrel szemben. Küng kitér a nők szerepére is, amelynek ideális eszményét az apáca jelentette. Az egyház szerkezete azonban az eltelt évszázadok következtében reformra érett, ezt jelezte a 14. századi pápaellenes erők megnyilvánulásai, szinte minden társadalmi rétegben. Az egyház helyzetét megnehezítette az avignoni fogság, és a kiábrándító itáliai helyzet is. A reneszánsz alatt az egyház nem, legfeljebb csak egyes pápák születtek újjá. Ebbe a zűrzavarba robban be Luther Márton, aki nem a katolicizmussal akart leszámolni. De maga a reform sem volt egységes, mivel itt is szakadások jelentkeznek. Az állandó ellenfél, a reformáció ugyanis kihívta, felgyorsította az egyházat.

Hans Küng művei

A katolikus egyház a modernitás ellen c. fejezet jelzi, hogy az egyház nem tudott mit kezdeni az új kor szellemiségével, vívmányaival. Az ész, a gondolkodás, Kopernikusz, Brunó, Campanella, Galilei nézetei az egyházon belül egyáltalán nem tudtak érvényesülni. A helyzetet még jobban súlyosbította a felvilágosodás eszmerendszere. Lessing felvázolta ugyan a vallások közötti béke vízióját, de ez csak egy színdarab idejéig volt érvényes. A francia forradalom legfőbb áldozata az egyház lett. Elvesztette világi hatalmát, birtokait, iskoláit, kórházait. Az ipari forradalom lehetőséget teremtett az egyháznak, hogy az elszegényedett munkásokat visszaszerezze. Az I. Vatikáni Zsinat azonban a pápa tévedhetetlensége mellett foglalt állást. Az olasz egység a pápai állam maradékát is elsöpörte, így az egyház komoly tekintélyveszteséggel érkezett a 20. századhoz.

Küng az utolsó részben a katolikus egyház jelenét és jövőjét vázolja fel. A századforduló bíztatóan alakult: XIII. Leó nyitottabbá tette az egyházat, állást foglalt a szociális kérdésekkel kapcsolatban. X. Pius reformjai azonban nem bizonyultak hatékonynak. Nem került sor a katolikus tanítás és a modern tudományok összebékítésére. A 20. század világégései felgyorsították az eseményeket. A szerző részletesebben foglalkozik XII. Pius pápa személyével. A vele kapcsolatos polémia minden bizonnyal folytatódni fog. Küng nem az elnéző álláspont élharcosa. Szerinte igenis a pápának határozott lépéseket kellett volna tennie a zsidók megmentése érdekében. A hallgatást erkölcsi csődnek értékeli. Véleménye szerint Pius szentté avatása a vatikáni bohózat kategóriájába tartozna.

Küng személyes érintettsége miatt is alaposan tárgyalja a II. Vatikáni Zsinat határozatait (szakértőként vett részt a tárgyalásokon), illetve azok meg nem valósulását. A 20. század legjelentősebb pápájának XXIII. Jánost, míg a legellentmondásosabbjának II. János Pált tartja. (A munkát Küng 2001-ben írta, ezért beszél még élőként róla.) XXIII. János töröltette a nagypénteki liturgiából "az álnok zsidók" megtéréséért való könyörgést. A zsinat váratlan összehívását történelmi jelentőségűnek titulálja. Woytila esetében minden bizonnyal Küngből a sértett ember beszél, mivel ő volt az, aki visszavonta tanítási engedélyét. A "keletről jött pápa" olyan közegből (Lengyelország) érkezett, ahol nem tudott gyökeret veri a reformáció és a felvilágosodás. II. János Pál utazasait inkább marketing-fogásnak, mint eredményes evangelizációnak látja. (Ezzel a kijelentéssel is minden bizonnyal sokan fognak vitába szállni.) A katolikus megújhodás reménye a hívők új kezdeményezéseiben van, illetve egy olyan nagy formátumú pápában, aki a XXIV. János nevet viselné. A konklúzióban az egyház jövőbeni lehetőségeit vázolja fel.

Hans Küng műve izgalmas olvasnivaló. Egy olyan ember írta, aki katolikus, csak az egyház általa merevnek tartott keretei gátolják mozgását. A már említett, a XVI. Benedek pápával történt találkozó talán a rugalmasság felé vezető út első mérföldköve volt.

Hans Küng: A katolikus egyház rövid története. Fordította: Zalán Péter. Budapest, 2005. Európa Könykiadó /Áttekintések/