Japán vita a második világháború befejezéséről

2005. augusztus 3. 14:08

Japán parlamenti képviselők felszólították a szigetország kormányfőjét, hogy ne hajoljon meg a Kínából érkező nyomás előtt.

Koidzumi Dzsunicsiro
 évente ismétlődő látogatásai a japán militarizmus jelképének tekintett szentélyben,  komoly feszültséget okoztak Tokió és Peking, illetve Tokió és Szöul viszonyában. A sintoista szentély 2,5 millió japán háborús halottnak állít emléket, köztük 14 elítélt és kivégzett háborús bűnösnek, így Todzso Hideki néhai miniszterelnöknek is.

"Tiltakozunk a belügyeinkbe való kínai és dél-koreai beavatkozás ellen. A fenti két ország ismételten bírálta a kormányfő látogatásait a Jaszukuni-szentélyben" - hangzik a kedden közzétett határozat, amelyet 355 alsóházi honatya írt alá. Nagy többségük a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) képviselője. "Koidzumi a nyilvánosság előtt ígéretet tett (a látogatásra), s idén, amikor a háború lezárásának 60. évfordulójára emlékezünk, azt akarjuk, hogy méltóképpen fejezze ki tisztelgését" - hangoztatta sajtóértekezletén Hiranuma Takeo korábbi kereskedelmi miniszter.

Ugyanakkor olyan ellenzéki és kormánypárti hangok is hallatszanak, amelyek az újjáéledő nacionalizmus veszélyeire hívják fel a figyelmet. "Olyan időben, amikor világszerte erősödik a nacionalizmus, minden vezetőnek kötelessége, hogy tartózkodjék annak kiaknázásától" - szögezte le Noda Takesi alsóházi képviselő (LDP).

(Múlt-kor/MTI)
Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban

Játsszon!

Hány szervezete volt a magyar jakobinus mozgalomnak?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2014. őszi száma