A japánok kínai gyerekeket is deportáltak
2005. június 10. 14:09
A nemrég kiújult, majd nehezen elcsendesült kínai-japán konfliktus kapcsán egy eddig elfeledettnek hitt probléma is előkerült a két ország közös és problémáktól nem mentes múltjából. A japán megszállók ugyanis több ezer gyereket raboltak el, és vittek magukkal - akiknek sorsa a mai napig ismeretlen.
A guangdongi Kommunista Párt Történeti Kutató Hivatalának történésze, Guan Li-Csen az 1937-ben kezdődő japán invázióról készülő könyvéhez gyűjtött információkat, amikor ráakadt a témára, és annak megoldatlanságára. A könyv (mely most komoly visszhangot kapott a korábban kirobbant tankönyv-botrány miatt) azt állítja, hogy 1945. májusa és júliusa között - pont mielőtt Japán megadta volna magát - a Birodalmi Hadsereg katonái Guang Csou Jü-hsziu kerületében több ezer gyereket gyűjtöttek össze, és szállítottak el ismeretlen helyre. 1945. decemberében a Guang Csou-i szociális ügyek hivatala segítséget kérve jelentette az ügyet a Szociális Ügyek Minisztériumának, és pekingi rendőrségnek. A rendőrség ekkor hosszú nyomozásba kezdett, ám a gyerekeknek nem akadtak a nyomára.
A helyi média egy másik történészt idézve azzal magyarázza az esetet, hogy az akkor hatalmon lévő kormányzat azért nem foglalkozott ezzel a hatalmas mértékű emberrablással, mert belső instabilitását kellett helyreállítani, így nem voltak olyan erői, akiket a gyerekek felkutatására küldhetett volna.
Guan érdeklődésére a japán hatóságok teljes elutasítással válaszoltak, ezért a történész döbbenten áll az eset előtt, mert szerinte érthetetlen, hogy a háború annyira közeli vége előtt miért vitték el a gyerekeket. Egyesek szerint a gyerekeket eredetileg munkatáborba vitték, ám az nem világos hogy hová és miért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05