Létrejön a GYOSZ
2004. szeptember 13. 12:06
A megerősödő hazai gyáripar érdekeinek felismerését jelzi a Magyar gyáriparosok Országos Szövetségének 1902. évi megalakulása. Korábban az ipari tőke a nagybirtok árnyékában húzódott meg, annak politikai hegemón szerepét elfogadta, az új században azonban saját napi érdekeit nyíltabban, bátrabban képviselte. A GYOSZ alapítói, Chorin Ferenc és Hatvany-Deutsch Sándor, elsősorban az ipar számára kedvező vám- és külkereskedelem-politikának a megteremtéséhez akartak a közvéleményben is tábort szerezni, annál is inkább, mivel a századvégtől az ország exportjában egyre növekvő értéket képviseltek az ipari szállítások, melyek nemcsak a fejletlenebb térség, a Balkán és Oroszország felé, hanem Nyugatra is irányultak. Nevének megfelelően ez a szervezet kimondottan a nagyipart szolgálta, a kisipar kívül esett érdeklődési körén. Mint nagy jelentőségű érdekcsoportosulás, a GYOSZ részt vállalt iparfejlesztési törvénytervezetek, adótörvények, de még kivándorlási törvénytervezetek kimunkálásában is. Nem kevésbé volt fontos az állami megrendelések, az ún. közszállítások "kijárása" és szervezése. A világháború előtt a GYOSZ már a kormánypolitikát befolyásolni tudó tényezővé növekedett, noha igazi befolyása inkább csak az 1919. utáni korszakban vált láthatóvá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.