120 éve született Egon Erwin Kisch, a száguldó riporter

Sokgyermekes, német nyelvű zsidó kispolgári családból származott, 1904-ben a Prager Pressében kezdett publikálni. Az első világháborúban a keleti és a déli fronton harcolt, meg is sebesült (frontélményeit 1930-ban adta közre Ezt írd fel, Kisch! címmel.) A háború után világszenzációt keltő, tényfeltáró riportsorozatot írt Alfred Redl osztrák ezredes, a prágai hadtest vezérkari főnöke kémügyéről. Amikor 1913-ban Redl a hadsereg vezetése által kikényszerített öngyilkosságot követett el, Kisch egy lakatos barátját kérték meg, hogy törje fel prágai lakásán a fiókokat, amelyek Redl iratait tartalmazták. Kisch tőle szerezte információit, a cenzúrát pedig úgy játszotta ki, hogy lapjában először cáfolat formájában utalt az ügyre. A kiszivárgott esetet már nem lehetett eltussolni, így Kischnek is jelentős része volt abban, hogy európai skandalum kerekedett. (A történet elemeiből is építkezett Szabó István Redl ezredes című filmje.)

 

Kisch 1918-ban részt vett az Osztrák Köztársaság bécsi kikiáltásában, majd belépett az osztrák kommunista pártba. Emiatt néhány év múlva börtönbe került, majd kiutasították az országból. Prágába, majd Berlinbe ment, a baloldali német sajtónak dolgozott. 1923-ban antológiát adott ki Klasszikus újságírás címmel, melyben a zsurnalizmus 400 éves történetét dolgozta fel Luthertól Zoláig. Egy könyve címe nyomán ragadt rá "a száguldó riporter" név. Riportútjain beutazta Kínát, Japánt, Észak-Afrikát, a Szovjetuniót, az Egyesült Államokat, Ausztráliát. Magyarországon is járt, Horthyra vonatkozó hiteles értesüléseivel gyakran tört borsot a kormányzó orra alá. A berlini Reichstag felgyújtása másnapján, 1933 februárjában a nácik elfogták, és bár csehszlovák közbenjárásra kiszabadult, Németországból kiutasították, könyveit elégették. Ezután Prágában élt, 1936-38 közt a spanyol polgárháborúból tudósított, majd Csehszlovákia lerohanása után Párizsba emigrált. Hazáját sosem feledte, csehnek mondta magát és ragaszkodott csehszlovák útleveléhez is.

 

Prága gyermekei, valamint Prága utcái és éjjelei című műveiben feldolgozta szülővárosának legendáit, Párizsból ontotta náciellenes röpiratait. 1940 és 1946 közt Mexikóban egy antifasiszta lapot szerkesztett, majd 1946-ban hazatért. Ám Prága már nem az a város volt, melyet 1939-ben elhagyott - Kisch elhallgatott, az 1948. februári kommunista fordulatról a vérbeli riporter egyetlen sort sem írt. Szülővárosában halt meg agyvérzésben, 1948. március 31-én.

Kisch a 20. századi újságírás klasszikusa, az Osztrák-Magyar Monarchia sajátos, prágai német nyelvű kultúrájának neveltje volt. Sajátosan cseh, svejki humorral telített novelláiban a K. und K. militarizmus bornírtságait karikírozza. Írásait az államhatalom túlkapásainak elmarasztalása, a sajtószabadság, a szegények és elnyomottak igazságáért való kiállás, a fajüldözés és az antiszemitizmus minden formájának elítélése, a kapitalizmus, a nacionalizmus és a fasizmus ellentmondásainak és embertelenségének hangsúlyozása jellemzi. Több politikai bűnügyet, tárt fel, így Rosa Luxemburg és Karl Liebknecht meggyilkolását, a Reichstag felgyújtását. Irodalmi értékű riportkönyveiben az egyes országok átfogó kulturális-társadalmi ábrázolására törekedett.

 

Stílusában az ironikus-szatirikus hangvétel objektivitásra törekvéssel, anekdotázó adottsággal párosult. Írásai lebilincselően érdekesek, emellett tanulságosak, akár történelmi eseményekről, akár napi ügyekről, tájakról, politikai, kulturális vagy gazdasági kérdésekről írt. Filmszerűen komponált írásai a dokumentatív és művészi kifejezést vegyítik, kiváló érzéke volt a drámai jelenetezés iránt is. Tárgyszerűség és agitáció, érdekesség és gondolat, érzés és érzékletesség, montázs és revü kombinációja jellemzi köteteit. Munkái kitartó forráskutatáson, a háttéranyagok összegyűjtésén alapultak, a helyszínre - amit a legtágabb földrajzi értelemben értelmezett - csak alapos adatgyűjtés után ment ki. Legjobb kötetei magyarul is megjelentek.

 

Az utókor Kischt ellentmondásosan értékelte: a Nyugat elhallgatta mint kommunistát, keleten pedig a nagy elődöt ünnepelték benne, aki elsősorban a kapitalizmust bírálta. Kisch valójában akkor sem "hasonlott meg", amikor a harmincas évek perei idején már tisztán látta, hogy mi folyik Moszkvában. A II. világháborút Európától távol töltötte - ezt bizonyára szemére hányták elvbarátai - de hazatérte után a kommunista hatalomátvételt nem tudta megemészteni, halála révén viszont elkerülte a rendszerrel való összeütközést.

 

(Panoráma, Sajtóadatbank)