A főváros legrégebbi evangélikus temploma
2005. február 21. 12:39 Lukácsi Attila
Budapesti peremkerületek elfeledett értékeit bemutató sorozatunkban a cinkotai műemlék templomhoz látogatunk el. A margitszigeti apácák egykori legjövedelmezőbb birtokán épült templom adott otthont a főváros legrégebbi evangélikus gyülekezetének, temetőjében nyugszik Petőfi Sándor néhány rokona.
Korábban
A Múlt-kor budapesti peremkerületek rejtőzködő értékeit bemutató sorozata:
Középkori apátság a szemétlerakó alatt
Egy tipikus magyar kastélysors Rákoskeresztúron
Árpádkori kolostor, ahol a Szent Pál ereklyét évszázadokig őrizték
Nagy-Budapest létrehozása (1950) óta a főváros legősibb építésű evangélikus templomának számít |
A tatárjárás során megrongálódott épületet a XIV. század végén nyugati irányban meghosszabbították, eléje tornyot emeltek. Ezt a XV. században újabb átalakítások követték. Az időközben a reformátusok használatába átkerült templom ebben a formájában állt a XVII. század végéig. Az 1686-ban visszavonuló törökök a falut feldúlták, és az így elnéptelenedett.
Az 1699-ben betelepített zömében szlovák evangélikusok 1709-ben rendbe hozták az épületet, új képeket, szobrokat, oltárt helyeztek el benne. Mivel Cinkota gondozta Fóttól Pestig a környék evangélikusságát, szükségessé vált bővítése. A terveket 1775-ben Jung József pesti építő-, és Hacker József ácsmester készítette el. Az épület ekkor nyerte el a lényegében ma is látható formáját. Felszentelése 1776-ban történt. 1874-ben renoválták, új gombbal díszítették a toronysisakot, és felújították az épületbelsőt. Új csillárt, orgonát vettek, fásították a templom környékét. 1921-ben a torony barokk sisakját hegyes, gótikus vonalúra cserélték. A II. világháború során az ablakok elpusztultak, a tető beszakadt. 1948-ra felújították, az 50-es évek végén belső terét díszes festéssel látták el.
A templom több középkori részletet őriz, román stílusú ablakai, egy gótikus kapunyílás, és a torony tartoznak a későbbi időszakhoz. Az 1980-as években történt műemléki feltárás és helyreállítás során ezeket a részeket hangsúlyosan megkülönböztették a barokk bővítés vakolt felületeitől. A déli falon jól látható a legelső bejárat íve, és a többi befalazott nyílás. A latinkereszt alaprajzú templom elé épített "átmenő" toronytestet két csúcsíves nyílás töri át. Ebből az előtérből nyílik a már említett régi gótikus kapu.
A templombelső egyszerű és harmonikus, a régi és az újabb padozat közötti három lépcsőnyi különbséget is visszaállították. A berendezés nagy része az 1891-es felújítás időszakából származik. Az oltár a szószékkel együtt festett, márványerezetű asztalosmunka, Novák Ferenc tervei alapján készült. Az oltárkép Vastagh György munkája, Jézust az elfogatása előtti percekben ábrázolja, az Olajfák hegyén. A hívők adománya tette lehetővé a színes üvegablakok elkészültét, amelyeket Scholtz Róbert tervezett, Forgó István kivitelezett. A keresztelőmedencét az akkori lelkész és felesége adományozta. A körüljárható oltár bizánci hatásokat mutat, ikonosztázra emlékeztet. Az oltáron még hat művészi gyertyatartó látható, ezeken a Biblia főbb jelenetei láthatók kifaragva (Pröhle Sándor munkái, 1959-ből). 1958-70 körül új orgonát is építettek, felhasználva Országh Sándor 1876-ban készült orgonájának sípanyagát, és szélládáját. A templom restaurálásakor ezt ismét átépítették és bővítették.
A templom kertjében látható egy kis obeliszk, amelyet 1989-ben állítottak Cinkota 9 évszázados fennállása alkalmából. Ennek közelében találhatjuk a több mint ötven éve felhagyott régi cinkotai temető maradványait.
Itt van eltemetve Petőfi Sándor nagybátyja, Hrúz Ádám, és nagyapja, Hrúz János, de hamvaikat a temető pár éve történt részleges kitisztítása során sem sikerült megtalálni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Kezdődik a farsang! – Ilyen volt régen tegnap
- Több oldal hiányzott az istenként tisztelt Cook kapitány naplójából tegnap
- A Cseka, az első szovjet titkos rendőrség, Lenin terror csapata volt tegnap
- A karácsonyi ünnepkör végét jelzi vízkereszt napja tegnap
- Csak Jimmy Carter elnöksége alatt térhetett haza a Szent Korona tegnap
- Stabilitást hozott a nyugatnémet államnak Konrad Adenauer 2025.01.05.
- Hetvenkét évig szolgált a legsikeresebb osztrák hadvezér, Joseph Radetzky 2025.01.05.
- Az államként működő olasz maffia vallásos jelképei 2025.01.05.