450 éve született Balassi Bálint
2004. október 20. 14:57
Korának egyik legnagyobb költője kalandor életet élt.
1584-ben feleségül vette unokatestvérét, Dobó Krisztinát, s az asszony hozományának tekintett Sárospatakot elfoglalta. Vérfertőzésért és várfoglalásért perbe fogták. 1588-ban házasságát érvénytelenítették, a vádakat elejtették, s hadnagy lett Érsekújváron. 1587-ben egykori szerelme, Losonczi Anna megözvegyült, s Balassi megkezdte a végül kudarccal végződött szerelmi ostromot az özvegy kezéért, akit verseiben Júliának nevezett (Júlia-versek). 1588-89-ben született legtöbb műve: Maga kezével írott könyve (összeállított, megszerkesztett verseskötet, mely csak töredékben maradt fönn), Valahány török bejt, Szép magyar comoedia (Castelletti pásztorjátékából fordította, s ezzel Magyarországon megteremtette az udvari színjáték műfaját).
1589-ben Lengyelországba ment, s feltehetően a Krakkóban élő Wesselényi Ferencné Szárkándi Annához írta az ún. Célia-verseket. 1591-ben hazatért. Részt vett Divény és Kékkő ostromában. 1594-ben Esztergom alatt puskagolyó ejtett rajta halálos sebet, melybe május 30-án belehalt. Balassi a magyar nyelvű reneszánsz szerelmi líra megteremtője, az első európai rangú költő a magyar irodalomban. Verseiben nem az egyrímű strófaszerkezetet használta, hanem a róla elnevezett Balassi-strófát, a magyar ütemhangsúlyos verselés egyik nevezetes formáját.
(MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László tegnap
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary tegnap
- A brüsszeli Bartók-fesztivál szakmai előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket tegnap
- Korunk kettőssége rajzolódik ki a Szépművészeti Múzeum Kitalált világok című kiállításán tegnap
- A Szent Szövetség egyesítette Európa nagyhatalmait a forradalmak ellen tegnap
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék tegnap
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke 2024.09.25.
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette 2024.09.25.