Magyarország patrónáját ünnepeljük Nagyboldogasszony napján
2011. augusztus 15. 10:29
Augusztus 15-én tartják a katolikus egyház legnagyobb Mária-ünnepét, Nagyboldogasszony, azaz Szűz Mária mennybevételének napját, amely egyúttal Magyarország védőszentjének a napja is.
Korábban
Az ünnep legrégibb elnevezése: dormitio (elalvás) vagy pausatio (elpihenés), azaz Mária elszenderülésének, halálának a napja. Szűz Mária mennybevételének dogmáját, amely szerint Jézus anyja a földi létből testben és lélekben egyenesen a mennyei boldogságba jutott, 1950-ben hirdette ki XII. Pius pápa. Ez volt a katolikus egyház eddigi legutolsó dogmakihirdetése.
Mária halálának és mennybemenetelének története kedvelt témája volt a középkori egyházi művészetnek, a kódexirodalomnak, a vallásos népkönyveknek, az epikus énekeknek. A hagyomány szerint isteni Fia, Jézus három nappal előbb tudatta Máriával halála óráját, melynek bekövetkezte után testét az Olajfák hegyén vágott sziklasírba temették. Temetésére az apostolok felhőkön érkeztek a föld különböző tájairól. Tamás csak harmadnapra jelent meg, s miután látni akarta az elhunytat, az apostolok felnyitották a sírt, melyből különösen kellemes balzsamillat áradt. A koporsó viszont üres volt, csak halotti leplek voltak benne. Míg az apostolok ezen álmélkodtak, angyali énekhang kíséretében az égbolton megpillantották Mária testét, amint az angyalok a mennyekbe emelik.
Aba-Novák Vilmos: Szent István felajánlja a koronát Szűz Máriának (A városmajori templom freskótervének részlete) |
Magyarországon Szent István király még uralkodása alatt ünneppé avatta augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját. (Szűz Máriának Boldogasszonyként való elnevezése egyedülálló, magyar nyelvi remeklés, amely az ősi magyar hitvilágból is táplálkozhatott.) Szent István erre a napra hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot és tartott törvénykezést. Élete végén a beteg király ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, és ő maga 1038-ban e napon halt meg. A felajánlás a maga nemében páratlan a világon, a közjogban is érvényesült a magyar történelem folyamán a Regnum Marianum eszme, mely szerint Magyarország Mária országa.
Nagyboldogasszony napja Szent István óta katolikus ünnep Magyarországon. A katolikus egyházban a Mária-napok között a Nagyboldogasszonyé a legbensőségesebb és legmagasztosabb ünnep, amelyhez kapcsolódva a nép körében terjedő legendák és történetek tápláltak e naphoz fűződő szokásokat. Ilyen például a Mária-virrasztás, a virágokból összeállított Mária-koporsó készítése, vagy a virágszentelés. (A megszentelt illatos füveket és virágokat később a halott koporsójába tették, hogy Máriához hasonlóan ő is dicsőségre jusson; volt, ahol beépítették az épülő ház alapjába, másutt a csecsemő bölcsőjébe vagy az új pár ágyába helyezték.)
A népi kalendáriumban a "két asszony köze", azaz az augusztus 15-e és szeptember 8-a, Kisasszony napja közötti időszak varázserejűnek számít. Ekkor kellett szedni a gyógyfüveket, kiszellőztetni a téli holmikat, a ruhaféléket, hogy a moly bele ne essen. Ilyenkor ültették a tyúkokat, hogy jó tojók legyenek, gyűjtötték a mészben sokáig elálló "két asszony közi" tojást. A nap időjárása termésjósló: "ha a nagyasszony fénylik, jó lesz a bortermés".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
- Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Az éghajlatváltozás és a kereskedelem átrendeződése idézte elő az ókori Irán városainak bukását
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.