A megsemmisítés mérnökei
2003. március 12. 10:29
Götz Aly és Susanne Heim szerint a holokauszt nem valami fanatikus kisebbség művének tekinthető, továbbá, nem annyira a náci rasszizmus, mint inkább az utilitárius szándékok és a bürokratikus-racionális adminisztráció eredménye volt. A megvalósított holokauszt ugyanis a sokáig névtelenségben hagyott, ám morálisan, politikailag bűnösnek tekinthető szakértők hadainak agyszüleménye.
Korábban
náci agytröszt |
A holokausztban Európa rasszista átalakításának náci terve és a technokraták gazdasági, társadalmi, demográfiai átalakító tevékenysége találkozott: Európa lakosságát egyaránt "változóként" kezelték, melyet a náci vezetők akarata szerint lehetett "testre szabni" (eutanáziával, sterilizációval vagy gázosítással), hogy a náciknak nagyobb életteret és magasabb életszínvonalat lehessen biztosítani. Götz Aly és Susanne Heim könyve a tanult emberek felelősségét mutatja fel: nem csak cinikus náci vezetők és tudatlan segédmunkások álltak a holokauszt borzalmának elkövetői között. Az ideológiai alapokat lefektető náci vezetőknek ugyanis szüksége volt egy olyan segédhadra is, amelynek "katonái" demográfusként, várostervezőként, közgazdászként, szociológusként vagy geográfusoként segítették elő a náci gépezet olajozott működését.
A németek háborús nehézségeire adható naprakész válaszok szállítása és gyakorlati megvalósítása, a termelési eljárások racionalizálása, a termékek standardizálása, a produktív és improduktív nemzetek közötti munkamegosztás megszervezése, a társadalmi struktúrák modernizálása volt e szakértők feladata, akik eredetileg Endlösung helyett évtizedeken át elhúzódó sorozat-mészárlásal terveztek. A harmincas években a náci modernizációs gazdaság- és társadalompolitika végrehajtásában dolgozó technokraták a "demográfiai közgazdaságtan" tudományos fedőnév alatt a keleti területek gazdasági irányításán dolgozva a túlnépesedésben, a munkaintenzív iparágakban, a nem hatékony kiskerti mezőgazdálkodásban keresték és találták meg a növekedés akadályát, a szegénység, a társadalmi nyugtalanság és a politikai instabilitás okát.
Miután a gettósított lakosság a német hadsereg ellátására állt át, a közgazdászok panaszkodni kezdtek, hogy sosem termelnek majd elég bevételt. A számítások szerint a gettósított zsidó lakosság minimális élelmiszerellátása többe került, mint milliók haláltáborba szállítása, mert így "a költségeket csak egyszer kell vállalni." A gazdasági deficit halálos ítéletet jelentett. 1941-ben mikor fél Európa a nácik befolyása alá került, hasonló kalkulust alkalmaztak nemzetközi viszonylatban is. A javaslatok szerint 20 millió orosz éhhalála szükséges a német hadsereg (a 18 milliós Wehrmacht) és a polgári népesség ellátására. Vagy a Szovjetunió legyőzése után 31-51 millió orosz Szibériába telepítése szükséges a német farmerek letelepítéséhez és a népesség illetve a termelés kiegyensúlyozásához.
A 15 éves kutatómunka eredményét összegző mű szerzői, Götz Aly, a hamburgi Társadalomkutató Intézet munkatársa és Susanne Heim, berlini tényfeltáró újságíró-történész abból a hatvannyolcas generációból származnak, akik először emelték fel hangjukat a hitleri Birodalmat a Nyugat-német gazdasági csodával összekötő szál miatt. Azaz amiatt, hogy a nácik egy olyan gazdasági és társadalmi modernizáció mellett törtek lándzsát, melynek a háború utáni Nyugat-német gazdaság lett a legfőbb haszonélvezője. A nácik által népautóként bevezetett VW Bogár csak egy volt e folytonosság jól látható megtestesülései közül, melyek az új nemzedék szemében a hitleri állam hagyatékaként tüntették fel a szövetségi köztársaságot és a mielőbbi szembenézést követelte.
A témát kutató mérvadó történészek megegyeznek abban, hogy nem egyszerűen zsidó problémának tekintik a holokausztot, bár okait többféle irányban keresik: Daniel Goldhagen szerint a német kultúrából, Zygmunt Bauman szerint a technológiai világképből, Hannah Arendt szerint a huszadik századi totalitarianizmusból vezethető le a holokauszt. Götz Aly és Susanne Heim könyve Zygmunt Bauman értelmezéséhez áll közel, miszerint a holokauszt modern, racionális, a civilizáció magas fokán álló, az emberi kultúra csúcsteljesítményeit is nyújtó társadalmunk szüleménye.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap