A Lincoln-gyilkosság utóélete
2002. november 14. 23:54
A szövetségi fellebviteli bíróság véget vetett annak a már hosszú ideje zajló eljárásnak, amit Dr. Samuel A. Mudd leszármazottai indítottak azért, hogy tisztázzák ősüket az Abraham Lincoln elleni merényletben való részvétel alól
Dr. Mudd |
A család kérelmét formai okokra hivatkozva utasította el az Egyesült Államok Legfelsőbb bíróságának három bíróból álló testülete. Dr. Mudd leszármazottainak ugyanis, akik az eljárást elindították ősük rehabilitálásáért, nem volt joguk, hogy a kérelmüket beadják. Harry T. Edwards bíró, aki az üggyel kapcsolatos véleményét megírta, azt állítja, hogy az a törvény, ami alapján a Mudd család megpróbálja tisztázni a doktort az összeesküvéssel kapcsolatban, csak a hadsereg tagjainak esetében alkalmazható, polgári személynél nem.
A következetes szabályozás úgy tűnik, véget vet Muddék azon törekvésének, hogy orvosolják az általuk történelmi igazságtalanságnak nevezett esetet. Ez hat hónappal azután derült ki, hogy a történelmi dokumentumok megváltoztatásáért küzdő csapat vezető alakja, Dr. Richard D. Mudd, Dr. Mudd unokája elhunyt. ”Lehet, hogy őrült vagyok, de Amerikának meg kell szabadulnia e szörnyű igazságtalanság miatti lelkiismeret-furdalástól” - mondta egyszer Richard Mudd a nagyapja nevében indított „keresztes hadjárattal” kapcsolatban.
Az a bizonyos nap
1865. április 14. Booth lelövi a Ford Színház páholyában lévő elnököt, majd miközben a színpadra ugrik, eltöri a lábát. A következő néhány órát Booth és bűntársa, David Herold Dr. Mudd otthonában töltötte, ahol a doktor ellátta a törött lábat és megengedte hogy megpihenjenek egy időre. 12 nappal később az őket üldöző sereg rájuk bukkant Virginiában, ahol rövid tűzharcban egy hadnagy, Boston Corbett hátba lőtte a merénylőt.
Dr. Muddot azonnal megvádolták, hogy segített Boothnak a menekülésben. A doktor azzal védekezett, hogy Booth állszakállal jelent meg nála, és ezért nem is tudhatta pácienséről, hogy valójában kicsoda. Sőt, azt is elmondta, hogy még azzal sem volt tisztában, hogy Lincoln elnököt néhány órával korábban megölték. Dr. Muddot és hét másik embert egy katonai bíróság bűnösnek találta összeesküvés és merénylet vádjában. Közülük négyet kötél általi halálra, a doktort viszont csak életfogytiglanra szóló börtönbüntetésre ítélték, és Florida egy lakatlan szigetén lévő katonai börtönbe, a Fort Jeffersonba szállították. Négy évi rabság után Andrew Johnson elnöktől kegyelmet kapott, tekintettel arra a segítségre, amit a börtönben tomboló sárgaláz-járvány idején nyújtott. Az ítéletet azonban ennek ellenére sem semmisítették meg. Samuel Mudd 49 évesen, 1883-ban halt meg tüdőbajban.
1992-ben Richard Mudd kérelmére válaszolva a Hadügyi Tanács a Katonai Dokumentumok Helyesbítéséért arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1865-ös bűnösséget kimondó ítélet figyelmen kívül hagyta azt a tényt, miszerint Samuel Mudd ügyét civil bíróságnak kellett volna tárgyalnia. A Hadügyminisztérium viszont visszautasította az utóbbi ajánlást és kijelentette, hogy nem a tanács hatáskörébe tartozik történelmi viták felől dönteni. Így Mudd örököseinek többé soha nem lesz módjukban lemosni a családot ért gyalázatot. Akár igazuk van, akár nem.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Egy hónapot késett a németek Moszkva elleni támadása tegnap
- Rákóczi halála után sem térhetett haza Rodostóból Mikes Kelemen tegnap
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái tegnap
- Koszta József eddig ismeretlen alkotására bukkant rá a szentesi múzeum tegnap
- Sárkányokkal és egy kegyetlen grófnővel is találkozhatnak a Báthori István Múzeum látogatói tegnap
- Több tízezer haiti esett áldozatul a petrezselyem-mészárlásnak tegnap
- Váltságdíj nélkül engedte el Szaladin szultán Jeruzsálem keresztény lakóit tegnap
- A 19. század vége óta már az állam tartja számon életünk legfontosabb pillanatait 2024.10.01.