Nem hisznek a történészek Éva sírjának hitelességében
2008. szeptember 12. 16:22
Egyesek szerint a szaúd-arábiai Dzsiddában temették el az első emberpár női tagját, Évát. A szaúd-arábiai város temetőjét rendszeresen felkeresik az ősi legendában hívő zarándokok, hogy leróják kegyeletüket az emberiség ősanyjaként számon tartott Éva állítólagos sírjánál.
Bár tudományos bizonyíték nem, egy másik legenda "megerősíti" Éva sírjának történetét: az arab világban szájhagyomány útján terjedő, ősi történet szerint a paradicsomból való kiűzetésük után Ádám Mekkában telepedett le. Dzsidda mindössze 70 kilométerre esik ez iszlám vallás legszentebb városától, ami magyarázatul szolgálhat az Éva temetkezési helyéről szóló több ezer éves történetek kialakulására.
A temetőben, annak ellenére, hogy bejáratára nemrégiben kikerült az "Éva anyánk sírkertje" felirat, semmi sem utal arra, hogy Ádám oldalbordája valóban itt lenne elhantolva. Sírkő nincs; ott, ahol egykor állhatott, most - az iszlám vahhabita ága által előírt szabályoknak megfelelően - jelöletlen sírok sorai húzódnak.
Megannyi bibliaszakértő, történész és antropológus egybehangzó véleménye szerint semmi sem támasztja alá a sírról szóló legendát, amelyben a helyiek többsége sem igazán hisz. William Dever, az Arizoniai Egyetem neves Közel-Kelet-professzora és régésze szerint a térség hemzseg a különféle szenteknek tulajdonított síroktól. Ezeket azonban sohasem tárták fel, így a legendák nem nyertek tudományos megerősítést - tette hozzá.
A sír legendájának megkérdőjelezhetősége ellenére megannyi iszlám zarándok látogat el rendszeresen a temetőbe - főként a Mekkába vezető útjuk során szokták útba ejteni a helyet, ahol hitük szerint a bibliai nőalak nyugszik.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap