Rekordot hozhat a Rotschildok Fabergé-tojása
2007. október 9. 16:00
Rekordárat remél a Christie's egy eddig ismeretlen és ritkaságszámba menő Fabergé-tojástól, amely november végén kerül kalapács alá a brit aukciósház árverésén.
Korábban
Karl Fabergé (1846-1920) szentpétervári aranyműves 1902-ben készítette a szóban forgó remekművet a Rothschild bankárdinasztia számára. A tojás egy gyémántokkal berakott miniatűr kakast rejt magában, amely az idő múlását jelezve minden órában szárnyait lengetve előbújik, fejével bólogat, csőrét énekre tátja.
E rózsaszínű zománccal és aranyozással ékesített tojáson kívül csak két másik olyan Fabergé-tojás létezéséről tudnak, amelybe a mester ingaórát és ilyen bonyolult mechanikai szerkezetet épített.
Matthew Paton, a Christie's szóvivője elmondta, hogy ritkasága, eredete és kidolgozása miatt hatalmas érdeklődés nyilvánult meg a Rothschildok Fabergé-tojása iránt, nem csupán orosz, hanem amerikai és európai gyűjtők részéről is.
Karl Fabergé 1872-ben alapította ékszermanufaktúráját, dolgozott a svéd és a norvég királyi családnak is. 1885-ben lett III. Sándor orosz cár udvari ékszerésze. A gazdag vásárlók november 28-án, a Christie's orosz ikonokat, festményeket és más műtárgyakat felvonultató árverési hete keretében licitálhatnak majd a Rothschildok Fabergé-tojására.
A nagy vetélytárs, a Sotheby's brit aukciósház november utolsó hetében egyébként szintén rendez árverést orosz eredetű kincsekből, hogy kielégítse az orosz oligarchák gyűjtő- és vásárlószenvedélyét.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Rengeteg balszerencse övezte a III. keresztes hadjáratot
- Hatalmas környezeti katasztrófával járt az öbölháború
- Bármi áron érvényesítette kereskedelmi érdekeit a brit Kelet-indiai Társaság
- Európaiként az elsők között tette meg a mekkai zarándoklatot Germanus Gyula
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak
- Csak néhány száz keresztény élte túl Jeruzsálem muszlim visszahódítását
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Stabilitást hozott a nyugatnémet államnak Konrad Adenauer tegnap
- Hetvenkét évig szolgált a legsikeresebb osztrák hadvezér, Joseph Radetzky tegnap
- Az államként működő olasz maffia vallásos jelképei tegnap
- Mi volt Nofertiti varázsának titka? tegnap
- Kire mondták először: First Lady? tegnap
- Mitológiai lények, melyektől rettegtek a múltban tegnap
- A felejthetetlen szerelem jelképe lett a „paloták koronája” tegnap
- A kvantumbiológia mellett a női nemért is rajongott Erwin Schrödinger 2025.01.04.