Eladja a családi ezüstöt a görög uralkodó
2006. december 13. 11:00
A száműzött görög királyi család, akinek az 1967-es puccsot követően már nem sok vagyona maradt, most eladni készül az egyik palotából megmenekített ezüstneműt és a családi ékszereket.
Korábban
Megszorult az egykori monarcha
A kincsek hivatalosan I. György görög király gyűjteményéből származnak, aki az újkori Görögország első uralkodójaként 1863 és 1913 között töltötte be ezt a tisztséget. Az eladó nevét azonban titok fedi, bár majdnem biztosan II. Konstantin volt görög királyról van szó, aki lemondatása után több mint 30 évig élt Londonban. A most 66 éves Konstantinnak 1967-ben kellett elhagynia Görögországot családjával együtt. Csak azt vihették magukkal, ami rajtuk volt. Miután visszatérési kísérlete és a köztársaságpárti hadsereg elleni ellenpuccs nem sikerült, családjával Rómába menekült, ahonnan a hetvenes évek elején Londonba költöztek. A királyt 1974-ben megfosztották trónjától.
Konstantin és Anne-Marie |
Konstantin, aki egyébként az angol Fülöp herceg unokatestvére és Vilmos herceg keresztapja, már évek óta harcol a görög kormányokkal a kincsek birtoklásáért. Amikor 1991-ben némi enyhülés állt be a közte és a görög kormány közti viszonyban, megengedték neki, hogy elhozza a kincseket kedvenc palotájából, az Athénhoz közeli Tatoiból.
A kincsek tehát 1991-ben Londonba kerültek, és most eladásra várnak. Örökségének elárverezésére Konstantin akkor kapott kedvet, amikor látta az idén tartott királyi árverések sikerét a Christie's aukciósházban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László tegnap
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary tegnap
- A brüsszeli Bartók-fesztivál szakmai előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket tegnap
- Korunk kettőssége rajzolódik ki a Szépművészeti Múzeum Kitalált világok című kiállításán tegnap
- A Szent Szövetség egyesítette Európa nagyhatalmait a forradalmak ellen tegnap
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék tegnap
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke 2024.09.25.
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette 2024.09.25.