Webkettőre váltottak a wessexi régészek
2006. december 12. 12:30
Merész lépésre szánták el magukat a legnépesebb angol régészeti szervezet tagjai: idejétmúlt megoldások helyett a 2.0-ás internet megoldásait használták fel kutatási eredményeik bemutatására.
Korábban
Közösség által támogatott szaktudomány
Webes képgalériát keresve bukkantak rá az egyik legnagyobb internet felhasználói közösséget tömörítő, s a Yahoo tulajdonában lévő Flickr-re, majd itt megjelentek a saját feltárásaikon illetve a régészek mindennapjáról készült fotóikkal.
A Flickr melletti döntést indokolta, hogy lehetővé vált a képek címkézése és ezáltal a tartalom egy újabb jelentésréteggel gazdagodott. A cimkék használatával ugyanis a felhasználói közösség is bevonható a képek értékelésébe, vagyis a régészek eredményei olyanokhoz is eljuthatnak, akiknek egyébként eszébe sem jutna egy régészeti honlapot felkeresni. A régészek saját honlapjukon is ingyenes blogmotort használnak, amibe integrálták a Flickr lehetőségeit, és az Archaeocast névre hallgató audiokommentárokat.
A régészek arra is rájöttek, hogy a közösségi internet megoldásai aktív részvételt is kívánnak: így le kellett jönniük elefántcsonttornyukból, hogy napról-napra kommentárokkal láthassák el a galériában szereplő leleteket, megmagyarázzák azok jelentését és helyét a kor és az ország történelmében.
Az indulás óta eltelt 12 hónap során 500 fotó került fel az oldalra, a látogatók száma egyre nő, és a szervezők mindig találnak újabb felfedezésre váró területeket: legújabb elképzelésükben a Google Maps integrációja és a képtárral történő összekötése áll.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- A legnagyobb titokban dolgozták ki a szovjet–német megnemtámadási szerződést
- Többször kényszerült száműzetésbe élete során Lev Trockij
- Kíméletlenül ki akarták törölni a szovjet történelemből Budanova pilótanő emlékét
- Még a cári család személyzetének sem kegyelmeztek a bolsevikok
- A kurszki csata veszteségeit már nem tudta kiheverni a német hadsereg
- Számos elmélet született, de még mindig nem oldódott meg a Gyatlov-rejtély
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László tegnap
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary tegnap
- A brüsszeli Bartók-fesztivál szakmai előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket tegnap
- Korunk kettőssége rajzolódik ki a Szépművészeti Múzeum Kitalált világok című kiállításán tegnap
- A Szent Szövetség egyesítette Európa nagyhatalmait a forradalmak ellen tegnap
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék tegnap
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke 2024.09.25.
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette 2024.09.25.