Digitalizálják a Smithsonian fotóarchívumát
2006. augusztus 31. 10:15
A hatalmas gyűjteményből egyelőre 1800 képet tettek digitális adatbázisban elérhetővé, ám a jövőben szeretnénk, ha a szervezet 13 millió képe is elérhetővé válna.
Korábban
A Smithsonian öszesen 13 millió képpel és 700 egyéb fotógyűjteménnyel rendelkezik, és már régóta tervezték ennek a hatalmas, szinte felfoghatatlan méretű képanyagnak a digitális formában történő közzétételét.
A fotókról nem rendelkeztek központi nyilvántartással, és a feladatot a Smithsonian intézményi struktúrájának összetettsége is bonyolította: jelenleg 18 múzeum, 9 kutatóintézet, és az amerikai Nemzeti Állatkert tartozik a szervezethez; így nem meglepő, ha sokszor azt sem tudták, hogy melyik képet hol keressék. Ezen kívül nagyon nehéz volt eldönteni, hogy melyik legyen az a 100 fotós, akinek képeiből kiválogatják az ominózus első 1800-at. A gyűjteményben ugyanis a régészettől az oceanográfiáig, az űrutazástól a hírességek képein át az elnöki pihenőkig mindenről lehet képet találni.
A szervezők nyilatkozatai szerint a múzeum 30 éve kacérkodott egy fotótörténeti intézet kialakításának gondolatával, ám az internet és a digitalizálás egész más irányba vitte el őket. Arra azonban mindvégig gondosan ügyelni akartak, hogy a webes gyűjtemény megőrizze a múzeum szervezetét, és a képek a megfelelő kontextussal kerüljenek fel az internetre.
A http://www.spi.si.edu/ címen elérhetővé tett gyűjtemény kivitelezésében és megoldásaiban abszolút naprakész. A látogatók az oldalra érkezve dolgozhatnak a klasszikus eszköztárral is, azaz a fotósok, a kép neve, annak elkészültének időpontja, a múzeum, a készítés évtizede, stb. alapján tallózhatnak. Van azonban egy interaktív részleg, ahol a képekből saját fotóalbumot hozhatnak létre, könyvjelzőket, cimkéket rendelhetnek a fotókhoz. A látogatás során megnézett képek is saját listába kerülnek, így a látogató hamarosan egy alapból felkínált, és egy maga által létrehozott, ám áttekinthető címkefelhő közepén találja magát.
Egy rövid próba után leesett az állunk: most már elhisszük, hogy a készítők ezzel az oldallal hozhatják vissza a múzeum nevét köztudatba. Ha pedig ez lesz a gyűjtemények digitalizálásának jövője, akkor csak reménykedünk abban, hogy hamarosan mindenhol így találjuk meg a számunkra kedves képeket. A szervezők szerint azonban mindez csak olyan, mit egy teljesen üres épület, amit most kezdtek csak el bebútorozni. Nagyon várjuk hát a házavató bulit!
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Miniszteri kinevezésének napján tartóztatták le hazaárulás vádjával Maléter Pált
- Menlevelekkel segítette 1944-ben az üldözött zsidókat Bibó István
- Tanú akart lenni Maléter Pál özvegye, Gyenes Judith
- Kalandos módon, eltérített repülőgéppel disszidáltak a magyar fiatalok 1956-ban
- Béremelésért és árcsökkentésért tüntettek a poznani munkások 1956-ban
- Az ártatlanul elítélt '56-os mártírra, Brusznyai Árpádra emlékeztek
- A Párt és a forradalom között egyensúlyozva igyekezett konszenzust találni Nagy Imre
- A Pártból is kizárták a reformokat szorgalmazó Nagy Imrét
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László tegnap
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary tegnap
- A brüsszeli Bartók-fesztivál szakmai előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket tegnap
- Korunk kettőssége rajzolódik ki a Szépművészeti Múzeum Kitalált világok című kiállításán tegnap
- A Szent Szövetség egyesítette Európa nagyhatalmait a forradalmak ellen tegnap
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék tegnap
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke 2024.09.25.
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette 2024.09.25.