Megkezdődhet a Várkert Bazár felújítása
2006. július 4. 15:45
A Várkert-bazár felújítására kiírt tendert évekkel ezelőtt elnyert cég ügyvezető igazgatója reméli, hogy egy-két hónapon belül elkezdhetik a munkálatokat. Farshad Khazei, a társaság ügyvezető igazgatója vasárnap az MTI-nek elmondta: amint az illetékesek aláírják a végleges szerződést, a 2004 novemberében kiadott jogerős építési engedély alapján kezdődhet a felújítás.
Korábban
A világ egyik legveszélyeztetettebb műemléke
Az Ybl Miklós tervei alapján 1883-ra a királyi palota részeként
felépült épületegyüttes a világörökség része. A kertben működött
Ifjúsági Park 1982-ben zárt be, az utcaszinten a volt bazársorban kialakított
műtermeket és a komplexumhoz tartozó két, összesen 62 lakásos épületet
fokozatosan ürítették ki. A tulajdonosok cserelakást vagy a lakás ellenértékét
kapták meg, a programra az állam 2003-ig egymilliárd forintot költött. A
kulturális tárca 1999-ben kormányhatározatban döntött úgy, hogy műemléki
helyreállítással többfunkciós rendezvényközpontot lehet létrehozni a világ 100
legveszélyeztetettebb műemléke között számontartott épületből. Ilyen volt
A műemléki
felújítás és a térszint alatti építkezés ára elérné a 15 milliárd
forintot, 2-3 évig tart majd. A műemléki munkálatok 4,5 milliárdos beruházást
igényelnek. Farshad Kazei hozzátette: az építkezés minden mozzanatára pályázatot
írnak ki, a kerámiafelületek pótlására azonban mindenképpen az eredeti készítőt,
a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt-t akarják felkérni. A beruházás
finanszírozásához állami támogatást nem kap a cég, egy bankkal azonban már
aláírták a szándéknyilatkozatot, és megállapodtak a feltételekben is. A kanadai
érdekeltségű vállalat eddig 700 millió forintot költött az adminisztrációs
feladatokra és a tervekre.
Ilyen lett |
Kifogásolt plázajelleg a Vár tövében
Tavaly év végén a műemlék kezeléséért felelős Budavári Kht. többségi tulajdonosa, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a tulajdonos Magyar Államot képviselő Kincstári Vagyoni Igazgatóság kezdeményezte a végleges szerződéstervezet felülvizsgálatát. A KVI az MTI megkeresésére nem kívánta a vizsgálat okát és jelenlegi állását ismertetni. A szerződést az előszerződés 2002-es aláírása után az eredeti tervek szerint már 2005 elején aláírták volna a felek az építési engedély megszerzését követően. A Várkert bazár vagyonkezelője, a Budavári Kht. 15 százalékos tulajdonosa, az I. kerületi önkormányzat nem támogatta a terveket. A Budavári Kht. igazgatója, Szamkó Katalin szerint elsősorban a tervezett központ "plázajellegét" kifogásolták. Az első tervek 2003-ban nem mentek át az építész-műemlékes szakmai zsűrin, ezért a Foundation Kft. némileg letett a térszint alatti beépítésekről.
Ilyen lesz |
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László tegnap
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary tegnap
- A brüsszeli Bartók-fesztivál szakmai előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket tegnap
- Korunk kettőssége rajzolódik ki a Szépművészeti Múzeum Kitalált világok című kiállításán tegnap
- A Szent Szövetség egyesítette Európa nagyhatalmait a forradalmak ellen tegnap
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék tegnap
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke 2024.09.25.
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette 2024.09.25.