A peresztrojka negyed évszázada

2011. február 24. 10:30 MTI

Huszonöt éve, 1986. február 25-én hirdette meg a Szovjetunió Kommunista Pártjának (SZKP) XXVII. kongresszusán Mihail Gorbacsov pártfőtitkár a peresztrojkát (szó szerint: átépítést), a politikai-gazdasági rendszer átalakítását.

Korábban

Mihail Szergejevics Gorbacsov 1985. március 11-én lett az SZKP Központi Bizottságának a főtitkára, 54 évesen ő került legfiatalabbként e posztra Sztálin óta. Beszédében Gorbacsov radikális gazdasági reformokat, új cselekvési programot jelentett be, gazdasági és politikai számvetést, a hatalmi érdekrendszer átalakítását ígérte, elítélve a Brezsnyev alatti pangást.

A szovjetrendszer demokratizálása keretében ezt követően néhány párt- és kormánytisztséget választással, többes jelöléssel töltöttek be. A gazdaságban a `piaci szocializmust` tűzték ki célul, a központi irányítást kezdték lebontani, korlátozott szabadpiaci mechanizmusokat engedélyezve, lehetővé téve a vállalkozást. A fő cél az állami befolyás gyengítése, a korrupció felszámolása, a párt- és munkahelyi viszonyok demokratizálása volt. Ekkor került a köztudatba a glasznoszty, a nyitottság is, szabad információáramlást és véleménynyilvánítást hozva - a média soha nem látott nyíltsággal tudósított és bírált.

A peresztrojka gazdasági programja az Abel Aganbegjan által hirdetett termelői önigazgatás volt. A központi irányítást az önálló gazdasági elszámolással akarták gyengíteni, ezzel párosult a központi tervezés felváltása helyi ár- és ösztönzési politikákkal. 1988. január 1-jétől a vállalatok kétharmada már önelszámolóként működött, számos üzemben létrejött a munkásellenőrzés, választották az igazgatót, a szövetkezetek az állami vállalatokkal azonos jogokat kaptak. Az önfinanszírozás azonban a vállalati igazgatókat önállósította, akik nem akartak a hatalmon a dolgozókkal osztozni, így nem csak a központi és helyi irányítókkal, de a munkavállalói szervezetekkel is szembekerültek. Felmerült a föld reprivatizálásának a gondolata a családi birtokra építve, ám a szövetkezetek támogatásának elmulasztása a mezőgazdaságban is a peresztrojka vereségét hozta.

Az állami- és pártapparátus társadalmi ellenőrzése végett egyesíteni kívánták a párttitkári és tanácselnöki funkciókat - 70 év után újra jelszó lett: minden hatalmat a szovjeteknek, ami az érintettek heves ellenállásába ütközött. A glasznoszty korlátai is hamar kitapinthatóvá váltak: a csernobili reaktor-robbanást 1986 áprilisában például csak három nap múlva közölték a nyilvánossággal. Nem tisztázódott, a szocialista gazdaságot lehet-e, és ha igen, miként a világrendszerhez kapcsolni. Gorbacsov tudta: a régi gazdasági rendszer nem tartható, de az újról nem volt elképzelése.

1989 elejére az állami tulajdon társadalmasításának elvont programjától eljutottak a Világbank és az IMF által ajánlott privatizációig (ekkor már javában zajlottak a kelet-európai rendszerváltások). A magánosítást `szocialista államtalanításnak` majd `demokratikus tulajdonreformnak` nevezték.

A jogi és politikai változásokat nem követte az életviszonyok javulása, a lakosság többsége nem érzékelt sem több és jobb árut, sem hatékonyabb gazdaságot. A demokratizálás (a nagyobb nyilvánosság, a szólás- és sajtószabadság növekedése, a jogállami elemek megjelenése) felszínre hozta a rendszer gyengéit, ellentmondásait, nehézkességét, sejtette közeli széthullását, ám egy új rendnek még körvonalai sem mutatkoztak. A kezdeti reményt kiábrándultság váltotta fel: szaporodtak a korábban elképzelhetetlen sztrájkok, nemzetiségi összetűzések, elszabadultak a szeparatista indulatok. Nőtt a bűnözés, a korrupció, Csernobil az ökológiai katasztrófa rémét jelenítette meg.

1989-re a szovjet rendszer reformjának gorbacsovi modellje is válságba jutott. Gorbacsov népszerűsége ugyan Nyugaton töretlen maradt (nevezetes 1989. decemberi máltai találkozója George Bush-sal, amikor "elengedte" a kelet-európai szövetségeseket, világtörténelmi tettként értékelhető), de saját népe ellene fordult, mivel a palackból kiszabadított szellem megfékezésére nem volt, de nem is lehetett képes. A peresztrojkából megindítójának szándéka ellenére rendszerváltás lett. Az 1991. augusztusi elvetélt moszkvai puccskísérlet felgyorsította a feltartóztathatatlan bomlást. A Szovjetunió 1991. december 21-én gyakorlatilag megszűnt, 25-én Gorbacsov lemondott szovjet elnöki posztjáról, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének helyébe szuverén szövetségi és nemzetállamok léptek, amelyek (a baltiak kivételével) laza, konföderatív jellegű szövetségbe tömörültek.