Bem József

Józef Zachariasz Bem, magyarul Bem József 1794. március 14-én született Tarnówban, Lengyelország osztrák fennhatóságú részén, egy birtokos nemesi családból. A krakkói tüzériskola hallgatója volt, 1811-ben főhadnagyként került a lovastüzérekhez. Részt vett Napóleon 1812-es orosz hadjáratában, s a gdanski erőd védelmének irányításával tűnt ki. Később Sándor cár lengyel hadsereget szervezett, s Bem a varsói tüzériskola tanára lett, rakétákkal is kísérletezett. A Lukasinski-összeesküvés résztvevőjeként azonban 1822-ben letartóztatták, egy évet kapott, később büntetőszolgálatra került. 1826-ban megvált a hadseregtől, műszaki és természettudományt tanult, majd csatlakozott az 1830-31-es lengyel felkeléshez. 1831. április 10-én az iganei, majd május 26-án az osztrolenkai csatában tüzérparancsnokként járult hozzá a győzelemhez. E sikereiért dandártábornok lett, s nevét Európa-szerte megismerték. (Petőfi Sándor 18 évvel később Osztrolenka véres csillagának nevezte.) Varsót azonban nem tudta megvédeni az orosz túlerő ellen, a bukás után emigrált.

Bem bejárta Nyugat-Európát, főleg Párizsban élt mérnöki tanulmányokat folytatva, az emigrációt szervezve, de kilenc évig csirketelepen is dolgozott. Közben jutott ideje, hogy könyvet írjon a lengyelországi nemzeti felkelésről, kiemelve az agrárkérdés fontosságát.

1848 tavaszán bekapcsolódott a galíciai forradalmi mozgalomba, s francia fegyverszállítást ígért az orosz és osztrák megszállók ellen. E mozgalom nem tudott kibontakozni, így Bem Bécsbe ment, ahol 1848. október 14-én a város forradalmi védőrségének parancsnoka lett. Bécs eleste s a felmentésére igyekvő magyar sereg schwechati veresége után, november 1-jén Pozsonyban a magyar szabadságharc szolgálatába állt.

Kossuth november 29-én egyik legjobb döntésével az erdélyi hadsereg főparancsnokává nevezte ki. Bár a magyar tábornokok nemigen bíztak benne, Bem szigorú fegyelmet követelve újjászervezte a bomlóban lévő erőket és napi 30-35 kilométeres menetteljesítményt követelve, 13 ezer katonával három hónap alatt kiűzte Erdélyből az osztrákokat. A nehéz terepen kis egységekkel mozogva operált, Csucsánál legyőzte Puchner seregét, karácsonykor felszabadította Kolozsvárt, s amnesztiát ígért a kapituláló ellenségnek. Megalapította a Honvéd napilapot, újév után a tihucai győzelemmel Bukovinába kergette Urbán alezredes határőreit.

Január 13-án elfoglalta Marosvásárhelyt, itt 11 ezer háromszéki felkelő csatlakozott hozzá. Bem Nagyszeben, az ellenség fő erői ellen indult, s a gálfalvi, szelindeki, szászvárosi, vízaknai, piski és nagyszebeni csatákban Puchner déli seregét s a támogató oroszokat is megverte, ezek a Havasalföldre menekültek. Március 11-én elfoglalta Nagyszebent, majd bevonult Brassóba és Puhcner utóvédjét is szétverte a feketehalmi ütközetben. Március 15 évfordulójára Erdélyt a dévai várat kivéve megtisztította - az országgyűlés kinevezte altábornaggyá.

1849. április 16-án 9 ezer fővel kezdte temesközi hadjáratát, májusban Orsováig megtisztította a Bánátot, de az orosz egységek meggátolták egyesülését Görgey és Perczel Mór seregeivel. Bem Erdélybe vonult vissza, s szembeszállt a 70 ezres orosz sereggel, ám július 31-én Segesvárnál döntő csatát vesztett (itt tűnt el Petőfi), augusztus 6-án alulmaradt a nagycsűri csatában is. 9-én Kossuth az összevont seregek fővezérévé tette - e napon Temesvárnál Haynau csapataitól elsöprő vereséget szenvedett, s meg is sebesült. Augusztus 17-én Dévát még elfoglalta az oroszoktól, de másnap a törökországi Vidinbe emigrált.

Az oroszok a lengyel emigránsok kiadatásáért még nagyobb diplomáciai akciót indítottak, mint Bécs a magyarokért. A törökök a lengyeleket Sumlába telepítették, s mert az iszlám hit a kiadatás ellen védelmet jelentett, Bem is áttért. Belépett a török hadseregbe, egy orosz-török háborút remélve akart tovább harcolni a cárizmus ellen. Murad Teflik pasa néven, szíriai parancsnokként Aleppóban hunyt el, maláriában 1850. december 10-én.

Bem kiváló hadvezéri és szervező tehetségének, erélyének, gazdag tapasztalatainak és demokratikus stílusának köszönhette győzelmeit. Taktikája a tüzérség erőteljes alkalmazásán s a csapatok gyors, éjjeli mozgatásán alapult, meglepve ezzel az ellenfelet, váratlan rajtaütései sokszor legyőzték az ellenség túlerejét. Sokat tett a nemzetiségi békéért, magyarok, románok, szászok együttműködéséért - bár ebben nem sok sikert ért el. Magyarul nem tudott, németül is rosszul, főleg franciául értette meg magát. Petőfivel, segédtisztjével, bensőséges viszonyt ápolt, nagyra becsülte tehetségét és forradalmi felfogását. Vonzalmuk kölcsönös volt, a költő így írt: "Mi ne győznénk? Hisz Bem a vezérünk". Győzelmei után kitüntetéseket, előléptetéseket és dupla ellátmányt osztott, katonái, főleg a székelyek rajongtak érte. Hamvait a lengyelek később hazavitték, s Tarnówban temették el.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)