Brit városok kulturális öröksége a weben
2006. január 4. 13:00
10 brit város kulturális öröksége online elérhetővé válik egy 13 millió fontos kormányzati kezdeményezés keretében.
Társadalmi részvétel a városi örökségvédelemben
Birmingham, Brighton és Hove, Bristol, Leeds, Leicester, Liverpool, London, Manchester, Newcastle valamint Gateshead, és Norwich |
Minden város elsősorban kulturális információt kínál oldalán. A helytörténeti ismertetők mellett az érdeklődők által készített fotók is feltölthetők a rendszerbe. Az egyik rovatban gyerekek mesélhetnek egymásnak (By Kids For Kids) városukról.
A legígéretesebb a helytörténetmesélő (storymaker) névre hallgató szolgáltatás, amely közösségi vagy egyéni formájú örökségvédelmi, kulturális és történelmi tárgyú naplózást tesz lehetővé bárki számára, aki késztetést érez magában, hogy megossza másokkal egy-egy városhoz, városrészhez kapcsolódó sajátos élményeit. A tartalom előállításában közreműködőket kiterjedt toborzás nyomán sikerült megtalálni, amelynek során a helyi közösségek, civilek, helytörténeti egyesületek és klubok irányából várták az önkénteseket.
A 24 Hour Museum egy könnyen használható, különösebb előképzettséget nem igénylő, internetes tartalomszerkesztésre kifejlesztett eszközzel segítette az aktívan bekapcsolódó önkéntesek munkáját.
A Culture Online ügynökség programigazgatója, Jonathan Drori szerint "a City Heritage Guides pazar lehetőség a helyi közösségek számára - legyenek akár gyerekek, akár felnőttek -, hogy tevékenyen bekapcsolódjanak, részt vállaljanak a kulturális örökségvédelemben és tudósítsanak mindarról, ami városukat sajátossá teszi."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László tegnap
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary tegnap
- A brüsszeli Bartók-fesztivál szakmai előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket tegnap
- Korunk kettőssége rajzolódik ki a Szépművészeti Múzeum Kitalált világok című kiállításán tegnap
- A Szent Szövetség egyesítette Európa nagyhatalmait a forradalmak ellen tegnap
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék tegnap
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke 2024.09.25.
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette 2024.09.25.