Módosították az örökségvédelmi törvényt
2005. július 1. 11:53
2005. június 27-én az Országgyűlés 323 igen és 1 ellenszavazattal elfogadta a kulturális örökségvédelmi törvény módosítását.
Korábban
Történeti és régészeti örökség
Világörökség, történeti, nemzeti emlékhely
A Világörökségi helyszínek védelmének megjelenítése a törvényben jelzi e terület szoros kapcsolatát a kulturális örökséghez. Ezen felül a nemzetközi kötelezettségek teljesítésének eszközeként is előrelépést jelent. Hangsúlyozandó, hogy a "Világörökségi védelem" nem új védettségi kategória, nem újabb hatósági jogkör kialakítása, csupán a meglévő szabályozás keretein belül kívánta elhelyezni a Világörökségi helyszínekkel kapcsolatos ügyeket.
A nemzeti történelem és fejlődés szempontjából kiemelkedő, szimbolikus, illetőleg kegyeleti jelentőségű helyszínek elismerése történeti-, nemzeti emlékhelyként teljes egészében új eleme a törvénynek.
Régészeti örökségvédelem
A régészeti örökségvédelem a múzeumok eddigi tevékenységétől részben elkülönülő feladatkörként került megfogalmazásra. A régészeti lelőhely értelmezésénél a jelenleg hatályos szöveg pontosításáról van szó. A régészeti örökség elemeit elsősorban történeti összefüggésük határozza meg. A javaslat korábban tartalmazta azt a szakma által támogatott változatot, miszerint a nyilvántartásban még nem szereplő, a régészeti örökséghez tartozó ingó és ingatlan elemek is régészeti lelőhelyek. Mivel ez az értelmezés nem felel meg a jogbiztonság követelményeinek, nem került a módosítások közé.
A további módosítások a már 1998-ban elfogadott alapelvek (ld. a régészeti örökség védelméről szóló un Máltai konvenció) mentén kerültek megfogalmazásra. Eszerint a beruházónak kell viselnie a régészeti örökség történeti összefüggéseiből való kimozdításának költségeit. A régészeti megfigyelés, mint beavatkozási forma nevesítése szükséges volt, ezzel ugyanis a beruházóra háruló megelőző feltárás kötelező előírása küszöbölhető ki számos esetben.
Hasonló a szerepe próbafeltárásnak a megelőző feltárási tevékenységek sorában, hiszen ezáltal a feltárások pénzbeli és időbeni tervezhetősége javul, ezért meghatározott körben kötelezővé lesz.
Új elem a feltárások önkéntes finanszírozásának módja, ami a régészeti lelőhelyen kívüli földmunka esetén a megelőző feltárásra vonatkozó szerződéskötés szerinti önkéntesen vállalt lehetőség. A változtatásnak az a célja, hogy kiküszöbölhesse az esetleges mentő feltárás okozta késedelmeket. Ez a különösen a kiemelkedő jelentőségű infrastrukturális beruházások (pl. autópálya-beruházások) esetén jelenthet előnyt, de alkalmazható, ha a beruházó el akarja kerülni a beruházás nem kívánatos elhúzódását.
A régészeti lelőhelyek fizikai veszélyeztetettsége nem csökken, ezért szükséges a lelőhelyvédelem erősítése. A természetvédelmi őrszolgálat bevonásával van erre mód. A természetvédelmi őrök, napi munkájuk keretében, a régészeti lelőhelyekre is figyelnek, a lelőhelyek állapotát negatívan befolyásoló tényezőkről tájékoztatják a hivatalt, hogy megtehesse a szüksége lépéseket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez 2024.10.03.
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására 2024.10.03.