A kőbányai szőlőművelés utolsó emléke

2005. március 7. 13:05 Lukácsi Attila

A budapesti peremkerületek rejtett kincseit bemutató sorozatunk a kőbányai Csősztorony történetét tekinti át. A díszes épület az utolsó tanúja a szölőművelésnek, amely a kőbányászat és a sörgyártás mellett egykoron meghatározta a kerület életét.

Kőbánya régen: kirándulóhely és borvidék

A Csősztorony Kőbánya Ó-hegy nevű részén található, amely a nevét az itt álló 148 méter magas kiemelkedésről kapta. Egykoron itt eredt a Városligeti-patak, amely a mai Városligeti-tó mentén ömlött egy - ma már szintén nem látható - Duna-mellékágba. Területén már a török hódoltság idején jelentős szőlőművelés folyt, és ekkortájt kezdték el itt fejteni külszíni bányákban az építkezésre alkalmas mészkövet. Kőbánya harmadik kincsét, a helyi sörgyártás alapanyagául szolgáló karsztvízet jóval később, a XIX. században fedezték fel.

A szőlő- és bortermelés igazi virágkorát az 1840-es években élte, amikor 960 holdon évi 20-30 ezer hektoliter bor készült, melyet a kőbányászatból kivont pincékben tároltak. A századfordulóra azonban a virágzó bortermelés a filoxéravész miatt súlyos csapást szenvedett, és ebből többé már nem tudott talpra állni.

A kőbányászat ipari méretekben a XIX. század elején alakult ki, 1836-ban már 4 kőbánya és egy téglagyár volt az Ó-hegy oldalában. A kőbányászat az 1890-es években szűnt meg. Ekkorra a hegy gyomrában húzódó pincerendszer már 30 km hosszú volt, de a szakszerűtlen bányászat miatt életveszélyessé vált. Azóta a járatok nagy részét kommunális szeméttel töltötték fel, többször be is szakadt felettük a talaj, nemrég halálos baleset is okozva.

A sörgyárakat a pincék és a forrásvíz vonzották ide. A mai sörgyár elődje az 1855-ben alakult Kőbányai Serház Társaság volt. A XIX. századtól lényegében kialakult a városrész jelentős ipara, és a XX. századra Kőbánya munkáskerületté vált.

következő oldal 1 / 2