Bartók és a Toldy-kör emlékszalagja
2006. március 27. 10:00
125 éve, 1881. március 25-én született Bartók Béla Nagyszentmiklóson. A Múlt-kor a száraz életrajzi adatok felsorolása helyett egy olyan tárgyi emlék bemutatásával emlékezik a zeneszerzőre.
Korábban
A leszármazottak tulajdonában lévő tárgyak érdekes adalékokkal tudnak szolgálni egy-egy személy életútjához. Segítségükkel a történelem kézzelfoghatóvá válik. A most bemutatandó tárgy egy egyszerű, fehér színű selyemszalag. Sávosan szőtték, egyes részein babérleveles motívumokat alakítottak ki. Rajta szépen ívelt betűkkel a következő szöveg olvasható: `A Toldy-Kör 1926 XI. 21 / A nagy magyar zeneköltőnek!` Szerencsére más források segítségével rekonstruálni lehet, hogy az egykori koszorút díszítő szalag milyen módon került Bartók Bélához.
A pozsonyi Toldy-kört 1874-ban alapították. A szervezet fontos szerepet töltött be a város kulturális életében. Vezetői között olyan személyeket találunk, mint Pávay Vajna Gábor, Thaly Kálmán, Jankovics Marcell. 1911-ben a tagok által szervezett gyűjtés eredményeként állították fel Petőfi Sándor szobrát Pozsony legszebb - a hajdan Kossuth Lajos nevét is viselő - központi terén, a Sétatéren. A 20. század elején az egyesület állást foglalt a pozsonyi egyetem létrehozása mellett is. Ez végül a pénzügyi nehézségek miatt nem valósult meg. 1925-ben műkedvelő színjátszó egyesületet hoztak létre. Az előadások során magyar szerzők darabjait állították színpadra.
Bartókot igen bensőséges kapcsolat fűzte a városhoz. Édesanyja, Voit Paula ősei a tősgyökeres pozsonyi családok közé tartoztak. Az ifjú Bartók középiskolai tanulmányait a pozsonyi Királyi Katolikus Gimnázium diákjaként végezte, ahol 1899-ben érettségizett. Rendszeresebb zenei képzésben is Pozsonyban részesült. Bár Bartók lakhelye később Budapest lett, gyakran látogatta meg a városban élő édesanyját. A zeneszerző kilenc alkalommal lépett fel Pozsonyban, közös hangversenyeket adott a Toldy-kör férfikarával.
A hangverseny nagy sikert aratott. Nem véletlen az sem, hogy a koszorúk szalagjait hogyan rendezték el, mivel a trianoni békediktátum értelmében Pozsony már Csehszlovákiához tartozott. Bartók a későbbiekben sem hanyagolta el a felvidéki magyarságot, felkereste Kassát, Losoncot, Komáromot, Rimaszombatot és Eperjest. A körülmények olykor méltatlanok voltak, a hatóságok is többször gördítettek akadályokat beutazásai elé, ám a koszorú fehér szalagja arról tanúskodik, hogy Bartók Bélát már akkor nagy magyar zeneszerzőnek tartották.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap