A Forgószél hadművelettel verték le az 1956-os forradalmat
2010. november 4. 12:10 Éva-Erdei András
"Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével." Nagy Imre november 4-én hajnali 5.20-kor elmondott híres rádióbeszéde azonban csak részben felelt meg a valóságnak. A kormány nem állt a helyén, a fegyveres ellenállásra nem a hadsereg, hanem a felkelő csoportok készültek. A miniszterelnöknek nem is lehetett pontos képe a kialakult helyzetről.
Korábban
A hadművelet előkészítése
A szovjet vezetés, miután tájékozódott a magyarországi eseményekről, azonnal mozgósításba kezdett. Ennek megfelelően október 24-én hajnalban szovjet egységek - negyjából 6000 katona, 290 harckocsi, 120 páncélozott jármű - jelent meg Budapest utcáin. Másnap október 25-én újabb 3 hadosztály - mintegy 20 ezer ember - csatlakozott a fővárosban állomásozó erőkhöz. A szovjet politikai és katonai vezetés azonban nem számolt komoly fegyveres ellenállással. Tévedtek. Ekkor már nem volt elegendő a katonai erődemonstráció. A fővárosban már jelentősebb ellenállási gócpontok alakultak ki a VIII., IX. kerületben, a Baross és Széna téren, valamint Pesterzsébeten és Csepelen.
Amikor még "tárgyaltak": Malinyin vezérezredes és Maléter Pál honvédelmi miniszter 1956. november 2-án |
Október 30-a két szempontból is fordulópontot jelentett. Egyrészt a szovjet vezetés elhatározta, hogy kivonja a csapatait Budapestről, másrészt döntöttek egy új hadművelet végrehajtásáról. A katonai megoldás mellett főleg Mikoján és Szuszlov kardoskodott, végül Mamszurov altábornagyot megbízták a "Forgószél" fedőnevű hadművelet előkészítésével.
Első lépésként október 30-án újabb egységek - a 31. légideszant gárdahadosztály, 114. és 381. ejtőernyős-deszant ezredeinek alegységei - érkeztek a veszprémi reptérre. Másnap a harkovi 35. gépesített gárdahadosztályt is Magyarországra vezényelték. A Tökölön állomásozó Különleges Hadtest, Lascsenko altábornagy vezetésével megkezdte készletei feltöltését. A Mamszurov altábornagy parancsnoksága alatt álló 38. összfegyvernemi hadsereg az ország keleti részén állomásozott.
Nagy Imre hiába tiltakozott a szovjet csapatmozgások ellen, nem történt semmi. Válaszul november 1-jén a miniszterelnök bejelentette az ország semlegességét, és kilépését a Varsói Szerződésből. Még ugyanezen a napon újabb szovjet harckocsizó hadosztály lépte át a magyar határt, valamint a Babadzsanjan altábornagy vezette 8. gépesített hadsereg Debrecen, Szolnok, Kecskemét, Gyöngyös térségében megkezdte a hadművelet előkészítését.
Három fő csapásirányt jelöltek ki a haditervben. A Különleges Egység feladata volt Budapest elfoglalása, a 38. összfegyvernemi hadseregnek a Dunántúlt, míg a 8. gépesített hadseregnek az ország keleti felét kellett ellenőrzése alá vonnia. A hadművelet megkezdését a "Mennydörgés-444" ("Grom-444") jelszó elhangzása jelezte.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Hány aranyvonatot indítottak a németek 1945-ben Magyarországról? tegnap
- 10 tény a Hirosimára és Nagaszakira dobott atombombákról tegnap
- Legjobb hegedűinek nevet is adott a legendás hangszerkészítő, Antonio Stradivari tegnap
- Nixon is szervezett randevút Gábor Zsazsának tegnap
- A szíriai polgárháború és az orosz–ukrán háború hatása Magyarország nemzetbiztonságára tegnap
- Háború a diáklányok szemszögéből tegnap
- A világ legnagyobb hatalmai közé akarta emelni országát az utolsó iráni sah tegnap
- Máig a karácsony elengedhetetlen része Csajkovszkij Diótörője tegnap