Bill Clinton, Twin Peaks, fiúbandák és meleg karakterek – a 90-es évek Amerikája a képernyőkön
2017. október 12. 16:58
Az amerikai televízió a kilencvenes években nemcsak tengernyi tartalommal gazdagította a hazai popkultúrát, de különféle társadalmi vitákat is elindított. Képernyőre került a Jóbarátok, az egész ország egy emberként nyomozott Laura Palmer gyilkosa után, kirobbant a Clinton-Lewinsky-botrány, fiatal lányok fejét a fiúbandák tagjai csavarták el és megjelentek a meleg karakterek is.
Korábban
Az évezred végén számtalan olyan tévéműsor és sorozat született, melyek közül sok ma is komoly rajongótáborral büszkélkedhet a világon, de Magyarországon is. Elég csak a Jóbarátokra, a Twin Peaksre, a Vészhelyzetre, a Simpson családra, a Beavis és Butt-Head-re vagy épp a South Parkra gondolni.
A szórakoztatás mellett a televíziós sorozatok komolyabb témákat is érintettek: politikával, kultúrával, a rasszizmus és a szexizmus problémáival foglalkoztak. Nagy áttörést jelentett a melegek és a színesbőrűek megjelenése a televízióban. Kezdetben csak mellékszerepekben láthattuk őket, például a Jóbarátokban vagy a Merlose Place-ben. Majd miután Ellen DeGeneres, aki a mai napig az egyik legsikeresebb talk showt vezeti Amerikában, elsőként a Time magazin címlapján coming outolt, majd az Ellen című sorozatban játszott karaktere is így tett, egyenes utat tört a melegábrázolásnak a televízióban.
Ezután már a főszerepben is láthattunk homoszexuális karaktert, például a Will és Grace című sorozatban, összekapcsolva ezzel a hetero és a meleg közösségeket. Persze nem csak a melegséget, de magát a szexualitás témáját sem kerülgették tovább a tévéműsorok. A korábbi tévésorozatokban nem beszéltek a szexualitásról – egészen a négy nagyvárosi szingli nő mindennapjait bemutató, szókimondó és lényegre törő Szex és New York bemutatásáig.
A 90-es évek Amerikája a többi közt ezt a témát is körbejárja. A sorozatok és tévéműsorok szereplői, producerei, írói maguk mesélnek arról, milyen is volt a kilencvenes években műsorokat készíteni, milyen eszközök álltak rendelkezésükre, milyen nehézségekbe ütköztek és hogyan oldották meg azokat. A hatvanas, hetvenes és nyolcvanas éveket bemutató CNN-es sorozatok után A kilencvenes évek Amerikáját mutatja be a Spektrum szombaton este 22 órakor.
A korábbiakhoz hasonlóan ezt a sorozatot is Tom Hanks jegyzi producerként. A 2017-ben bemutatott A 90-es évek Amerikája első két epizódja a televízióról szól, de mesél George H. W. Bush-ról, Bill Clintonról, technológiai innovációkról, terrorizmusról, alternatív zenei forradalomról, a hip-hopról, a média és a szórakoztatóipar aranykoráról – mindarról, ami zárta a 20. századot, és új kapukat nyitott mai, 3. évezredbeli életünk előtt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap