„Az utolsó előtti aranyágacska” – így élt a tragikus sorsú IV. Kun László
2018. július 10. 08:33 Németh Máté
Korábban
A 15 éves „felnőtt” rendet tesz
Úgy tűnt, a zűrzavaros állapotok 1277-ben véget érnek, miután a társadalmi csoportok elégedetlensége olyan mértéket öltött, hogy Rákoson összegyűlve egyértelműsítették, véget kell vetni a bárói csoportok haszonszerző országrombolásának. A rendi gyűlés csírájaként értelmezhető összejövetelen - amelyen részt vettek egyháziak, bárók, nemesek és kunok egyaránt - megeskették a 15 évesen ekkor nagykorúsított ifjú királyt, hogy erélyesen fog fellépni az „ország meggyalázói és pestisesei” ellen. Az ország kormányzását IV. László immár gyám nélkül a maga kezébe vehette, ígérete pedig semmi jót nem sejtetett a hatalomvágyó kiskirályok számára.
A következő évek a királyba vetett várakozások beigazolódásának jegyében teltek, de nemcsak a belső hatalmat sikerült megtisztítani egyes magánérdekektől, I. Rudolf és IV. László csapatai döntő vereséget mértek a cseh II. Ottokár hadaira 1278-ban a morvamezei Dürnkrutnál. László a csatában - amelyben a cseh király is meghalt - számottevő segítséget nyújtott szövetségesének a győzelem érdekében; ezután kezdődött meg a Habsburg család felívelő, birodalomépítő története.
A központi hatalom megszilárdítása azonban nem volt hosszú életű, ebben pedig nem kis szerepe volt az 1279-ben az ország területére érkező Fülöp fermói püspöknek, aki pápai követként jött annak érdekében, hogy az egyház ügyeit rendezze a korábbi években felforgatott királyságban. Fülöp aktivitása azonban odáig ment, hogy ragaszkodott a kereszténytől idegen, nomád és pogány életformát gyakorló kunok megregulázásához, ami igen kényes ügy volt, tekintve, hogy a népcsoport az uralkodó egyik legfontosabb támaszának számított, arról nem is beszélve, hogy László édesanyja révén maga is kun származású volt. A legátus követelései gyökeresen új fordulatot jelentettek az ország, és annak királya, László életében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.