Az ókori görögök szándékosan építettek templomokat a földrengés sújtotta területekre
2017. szeptember 15. 14:08
A görög szárazföld és a szigetvilág területét szeizmikus törésvonalak hálózzák be, így elég gyakoriak a földrengések. A Plymouth-i Egyetem szakértői szerint nem véletlen, hogy a Hellászban számos templom vált földrengés áldozatává, ugyanis az ókori görögök szánt szándékkal építhették a szent épületeiket azokra a helyszínekre, amelyeket gyakorta rázták meg a földrengések.
Korábban
Görögország az Afrikai- és az Eurázsiai-lemez találkozási vonalánál helyezkedik el. A két egymásnak feszülő kontinentális kőzetlemez különböző intenzitással bár, de folyton mozgásban van, ezért időnként előfordulnak kisebb-nagyobb földrengések az ország egész területén. Nem volt ez másként az ókorban sem.
Delphoit, az egyik legismertebb ősi görög szentélyt és templomegyüttest egykoron a világ köldökének gondolták. Itt őrizték a legenda szerint a Prométheusz által az istenektől ellopott tüzet is. A Kr. e. 373-as földrengés részben lerombolta épületeit, ám a lelkes görögök nem költöztették odébb a templomot, hanem ugyanarra a helyre, a törésvonal tetejére (ahonnan „mámorító” gázok szabadultak fel, valamint a szent forrás érkezett) építették fel ismét.
Korábban a szakemberek úgy vélték, a görögök helyválasztási szokása ezen geotermikus eseményeknek (gázok, forrás) köszönhetőek. A Proceedings of the Geologists’ Association folyóiratban megjelent tanulmány szerint azonban más okot kell keresnünk. Ian Stewart, a Plymouth-i Egyetem Fenntartható Föld Intézetének igazgatója úgy véli, a törésvonalak a kulcsszó. Mint elmondta, Mükéné, Epheszosz, Knidos vagy Hierapolisz szent görög helyeinél is hasonló trendet követhettek.
„Úgy gondolom, több mint véletlen, hogy több fontos, szakrális helyszín is azokon a helyeken épült fel, amelyeket gyakran sújt földrengés” – magyarázta Stewart. „Az ókori görögök igen nagy értékeket helyeztek el a földrengések okozta források fölé, talán a templomegyüttesek ezekhez való közelsége sokkal rendszeresebb lehetett, mint azt korábban gondoltuk volna” – tette hozzá.
A szakértő szerint a görögök a földrengéseket „vegyes áldásnak” tekintették. „Rendkívül intelligens emberek voltak. Úgy gondolom, felismerték volna ezeknek az építészeti hibáknak a jelentőségét, tanultak volna korábbi balfogásaikból, és mivel városaik számára jólétet akartak elérni, a későbbiekben nem építettek volna szent helyeket földrengés okozta helyszínekre, hacsak nem ez volt a fő cél” – így a kutató.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Kilencszáz nap rémálom – 80 éve ért véget Leningrád ostroma
- Nem hiába kapta a „Lucky” becenevet a jég hátán is megélő New York-i maffiavezér
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap