Az Iszlám Állam lefejezte Palmüra főrégészét
2015. augusztus 19. 10:23 MTI
Szíria egyik legkiválóbb archeológusát fejezték le az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet dzsihadistái a kelet-szíriai Palmüra romvárosában - számolt be szerdán a szíriai állami média és az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns ellenzéki csoport.
Korábban
A SANA állami hírügynökség és az OSDH közlése szerint az Iszlám Állam kedden végezte ki a város múzeuma mellett lévő téren a 81 éves Háled Aszaádot, aki több mint ötven évig vezette a palmürai régészeti munkálatokat. Maámún Abdulkarim, egy damaszkuszi kormányhivatal régészettel és múzeumi ügyekkel megbízott osztályvezetője azt mondta, hogy Aszaád holttestét Palmüra régészeti helyszíneinek egyikén egy római oszlopra felakasztották.
A tisztségviselő hozzátette, a szélsőségesek egy hónappal korábban fogták el az idős archeológust, és sikertelenül próbálták rábírni, hogy árulja el, hova rejtették a palmürai kincseket. A szélsőséges iszlamista szervezet májusban kerítette hatalmába Tadmur városát (ókori nevén Palmürát), miután a kormányhadsereg ottani védelmi vonalai összeomlottak.
Az UNESCO világörökségi listáján szereplő ókori romváros a világ legismertebb történelmi helyszínei közé tartozik, és tartani lehet attól, hogy a radikális fegyveresek lerombolják, ahogy azt Irak jelentősebb régészeti helyszínével is tették. Szíriai tisztségviselők ezért elővigyázatosságból még a város elfoglalását megelőzően több száz ókori szobrot rejtettek el biztonságos helyen. Júniusban az Iszlám Állam két ókori mauzóleumot robbantott fel Palmürában. Ezek nem tartoztak a város római kori emlékei közé, azonban a terrorszervezet saját értelmezése szerint ellenkeztek az iszlámmal.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

- Jön a részleges napfogyatkozás, mi pedig jövünk az ehhez kapcsolódó mítoszokkal 17:37
- Szent Teréz teste több mint 400 év után is épségben: tudósok vizsgálják a csodát 16:43
- Átírja a múltat a nemek szerinti régészet? 15:31
- Álom és rémálom között – A Tanácsköztársaság árnyékában 15:02
- Véres billentyűk: Az elefántcsont-kereskedelem rejtett ára 14:03
- A rabszolgaság eltörléséhez hosszú út vezetett az Amerikai Egyesült Államokban 13:10
- Tudósok azt állítják, az ember jóval előbb tudott beszélni, mint azt eddig feltételezték 12:13
- A háború árnyékában sem feledkezett meg a bajbajutottakról idősebb Antall József 11:20