Az átkozott ereklye és az amatőr restaurátor: 2020 hét legbizarrabb történelmi híre
2020. december 30. 15:16 Múlt-kor
Korábban
Újabb amatőr restaurátor lépett akcióba Spanyolországban
1200 eurót fizetett előre egy műgyűjtő egy magát restaurátornak állító „szakembernek” azért, hogy a tulajdonában lévő XVII. századi Szűz Mária-portrét felújítsa. A munka végén a megbízó alig tért magához: Bartolomé Esteban Murillo barokk mester igen értékes alkotása, a Virgen Inmaculada ugyanis felismerhetetlen gyermekrajzzá egyszerűsödött.
A kétségbeesett tulajdonos adott egy második lehetőséget a „restaurátornak”, hogy kijavítsa hibáját, de a végeredmény hasonlóképpen értékelhetetlen lett. Az igazi szakértők megpróbálják megmenteni a képet, ám küzdelmük alighanem reménytelen.
Nem ez az első eset a hasonló kontármunkára Spanyolországban. A leghíresebb gerillarestaurálásra 2012-ben került sor, amikor az észak-spanyolországi Borja városában az Ecce Homo nevű freskó Jézus-alakja moncsicsivá transzformálódott át. Ott a templomi közösség egyik, nyolcvanas éveiben járó tagja vélte úgy, hogy maga szépíti meg Elias García Martínez 1930 körül készített művét. A majomszerűvé alakított „bundás Jézust” azóta is számos turista keresi fel, hogy élőben láthassa.
Átkozottnak vélte az általa lopott ereklyéket, inkább visszaküldte Pompejibe
Egy kanadai nő 15 éve elcsent néhány leletet Pompeji elpusztult városából, amikor a húszas évei elején ott járt. Nemrég azonban visszaküldte a műkincseket, ugyanis – mint a mellékelt bocsánatkérő levelében írta – életét sorozatos balszerencse kísérte, és úgy véli, hogy ezt az „átkozott” tárgyak okozzák.
A levelet Nicole néven aláíró nő egészen pontosan két mozaikcsempét, egy amfora- és egy kerámiadarabkát postázott el egy pompeji utazási ügynökségnek. Az asszony 2005-ben járt a híres régészeti kiállítóparkban, s ballépése óta kétszer diagnosztizáltak nála emlőrákot (a második alkalommal mindkét mellét el kellett távolítani), és anyagi nehézségekkel is küzdött.
„Kérem, vegyék vissza őket, balszerencsét hoztak” – öntötte szavakba bánatát. Mint fogalmazott, megtanulta a leckét, és Isten megbocsátását kívánja elnyerni. Továbbá nem szeretné továbbadni az „átkot” a családjának és a gyerekeinek. Egyébként tette egyáltalán nem egyedülálló: meglepően sokan szállnak magukba, s küldik vissza a romvárosba a szuvenír gyanánt elemelt leleteket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap