Amikor a keresztesek másodszor is elvesztették Jeruzsálemet

2015. augusztus 24. 16:48 Csernus Szilveszter

Jeruzsálem, három vallás szent városa rögös történelme során hét alkalommal cserélt keresztény, illetve iszlám gazdát az 1947-1948-as rendezésig. A legtartósabbnak ezen hódítások közül az 1244-es bizonyult, ugyanis azt követően több mint hat évszázadon át az iszlám félhold uralma alatt élte mindennapjait a város. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne hódították volna meg más muzulmán államok, uralkodók  Jeruzsálemet ezen időszak folyamán – utolsóként például az Oszmán Birodalom –, de a keresztény lakosoknak egészen a múlt századig kellett várni, hogy ne iszlám feljebbvalóik parancsainak engedelmeskedjenek. Az 1244-es ostromnál, bár a keresztes védők seregének jó részét muszlim katonák alkották, a hódítók mégsem bántak kesztyűs kézzel a gyaur lakosokkal és a szent helyekkel: mindössze néhány száz keresztény menekült élte csak túl a mészárlást és a templomokat is hosszú időbe telt újjáépíteni. 


Jeruzsálem ismét keresztes kézen

Amikor Szaladin szultánnak (1174-1193) sikerült egyesítenie Szíriát és Egyiptomot az Ajjúbida Szultanátus égisze alatt, az a vékony és törékeny keresztes államok számára hosszú távon végzetesnek bizonyult, ugyanis bekerítették őket. Ám a Jeruzsálem 1187-es eleste által életre hívott III. keresztes hadjárat ahhoz elég volt, hogy megállítsa Szaladint, de a Szent Város felmentésére már nem. A keresztesek legnagyobb szerencséjére Szaladin halálát követően utódai és rokonai közötti marakodás felbomlasztotta Egyiptom és Szíria egységét, így a frank (ez volt a különböző nemzetiségű keresztesek gyűjtőneve akkoriban) királyságok fellélegezhettek.

Ugyanakkor a Szentföld fölszabadításának a eszméje is kezdett már hanyatlásnak indulni, beköszöntött az ún. „célt tévesztett” keresztes hadjáratok kora: ilyen volt a gyermekek hadjárata, illetve a Konstantinápolyt célzó IV. hadjárat, ami kifejezetten rossz hatással volt a Szentföld ügyére, hiszen nemcsak Európából, de még Palesztinából is az új Latin Császárság felé vették útjukat a szerencsét próbálók.

A Magyar Királyság részvételével zajló, a történettudomány által V. sorszámot kapó keresztes hadjárat sem ért el átütő eredményt, de jó jelnek mutatkozott, hogy már 1215-ben, német királlyá koronázásakor keresztes esküt tett a dél-itáliai és szicíliai Normann Királyság ura, II. Frigyes (1215-1250, 1220-1250: császár). A híres keresztes császár, Barbarossa Frigyes hasonló nevű unokája még öt alkalommal ismételte meg fogadalmát és tűzte ki a szentföldi hadjáratát, mielőtt megindult a siker reményével kecsegtető útjára.

II. Frigyes, valamint a császár és Al-Kamil találkozása

II. Frigyest végül a sok halasztás (és nem mellesleg a pápai állammal való geopolitikai ellentéte) miatt a szentatya két alkalommal is kiközösítette (másodszor épp azért, mert az exkommunikáció ellenére indult a Szentföldre), végül ügyes diplomataként szerződéssel szerezte vissza negyvenkét év után, 1229-ben Jeruzsálemet a keresztények számára Szaladin unokaöccsétől, al-Kamil egyiptomi szultántól.

A kiközösített német-római császár sikeréhez hozzájárult az is, hogy az iszlám hatalmi egység Szaladin halála után a térségben felbomlott. Maga al-Kamil is azzal magyarázta alattvalóinak Jeruzsálem feladását, hogy mindössze a Iszmail damaszkuszi szultántól (Szaladin másik unokaöccsétől) frissen elfoglalt palesztinai területeit bocsájtotta alkura, sőt az erődítményeitől megfosztott, lemeztelenített Szent Város egyébként sem képvisel katonai-stratégiai jelentőséget.

A még mindig kiközösítés alatt álló Frigyes – aki Jeruzsálem királyává is koronázta magát saját kezével – végül kénytelen volt alig tíz hónapos tartózkodás után hátrahagyni a Szentföldet, mivel dél-itáliai királyságát éppen Róma által rászabadított zsoldosok támadták. Ekkor is megmutatkozott tehát a keresztes hadjáratok legnagyobb gyengéje: ha a nagy európai hatalmak egymással vannak elfoglalva, azaz nem tudják otthoni konfliktusaikat félretenni, a Jeruzsálemi Királyság elveszíti fő támaszát, a nyugati segítséget, utánpótlást.

Az Egyiptommal kötött, tíz évre szóló béke lejártakor a harcok ismét kiújultak. A keresztes államok bár még ügyesen használták ki a kairói és a damaszkuszi szultán ellentétét, de Jeruzsálem egy rövid esztendőre ismét muszlim kézre került. Csak Navarrai Theobalt és Richárd, Cornwalli gróf (az angol király öccse) hadjáratainak sikerült újra  – immár utoljára – visszaszerezniük a Jeruzsálem feletti uralmat.

Címkék
Galériák
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
II. Frigyes, valamint a császár és Al-Kamil találkozásaJeruzsálem újjáépítéseAz 1244-es La Forbie-i csata ábrázolása a Chronica Maiorában

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2016. téli száma