A világ első vashídja ismét régi fényében pompázik
2019. január 9. 10:08 MTI
Történetének eddigi legnagyobb helyreállítási munkálatait követően újra megnyílt hétfőn a világ első öntöttvas hídja Angliában.
Korábban
A 3,6 millió font (1,3 milliárd forint) költségű munkálatoknak köszönhetően a nyugat-közép-angliai Shropshire grófságban lévő Iron Bridge visszakapta eredeti vörösesbarna színét. Az 1779-ben emelt szerkezetre, amely a körülötte fekvő, muzeális értékű iparterülettel együtt ma már a világörökség része, az ipari forradalom szimbólumaként tekintenek.
Az egy éven át tartó helyreállítási munkálatokkal a Severn folyót átívelő hidat sikerült megőrizni a jövő nemzedékei számára. Hat festő munkájának és 2400 liter festéknek köszönhetően a híd ma ismét olyan színű, mint ahogy William Williams megörökítette az Öntöttvas híd Coalbrookdale mellett (Cast Iron Bridge near Coalbrookdale) című 1780-as festményén, amely a vasszerkezetet ábrázoló egyik legkorábbi alkotás.
Kate Mavor, a helyreállítást végző műemlékvédelmi szervezet, az English Heritage vezérigazgatója a hétfő esti ceremónián elmondta, hogy az Iron Bridge-hez hasonló, történelmi jelentőségű építmények megóvása a szervezet elsődleges céljai között szerepel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap