A vadnyugat aranya is vonzotta a telefonhírmondó magyar atyját

2016. március 16. 13:55 MTI, Múlt-kor

Százhuszonhárom éve, 1893. március 16-án halt meg Puskás Tivadar, a távközlés magyar úttörője. A közhiedelemmel ellentétben nem ő a telefonközpont feltalálója, viszont nevéhez fűződik a világ első vezetékes hír- és műsorközlő szolgáltatása - halálhírét is a telefonhírmondó tudatta először.

Puskás Tivadar

Puskás Tivadar 1844. szeptember 17-én született Budapesten. Ősei Csíkből származtak, apja vállalkozó szellemű székely ezermester volt. Már gyermekként kitűnt éles logikájával, ami különösen a matematikában mutatkozott meg, emellett nagyszerűen zongorázott is. A bécsi Theresianumba, a Mária Terézia által alapított polgári reálgimnáziumba járt, majd a császárváros Műegyetemén tanult tovább, de tanulmányait apja halála miatt nem fejezhette be. Rövid időre visszajött Pestre, de a hazai lehetőségeket szűknek érezte, ezért 1867-ben Angliába utazott. Egy londoni vasútépítő cégnél helyezkedett el, amely elnyerte az erdélyi vasút megépítésére kiírt pályázatot, a munkálatokban Puskás is részt vett.

Ki akarta magát próbálni a korlátlan lehetőségek hazájában is, ezért Amerikába utazott. A vadnyugaton kutatott arany után, volt robbantási szakértő, ezüstbányákat, földeket vásárolt, végül tönkrement és 1876-ban csalódottan tért vissza Európába. Gyorsan egyenesbe jött, amikor 1876-ban Brüsszelben létrehozta az első távíróközpontot: még Amerikában ötlött fel benne, hogy ha egy központban több vezetékes távíró-állomást kapcsolnának össze, a kapcsolatok lehetőségei lényegesen bővülnének.

Amikor a Bell által szabadalmaztatott telefonról olvasott, Puskás ismét Amerikába ment, ahol a feltalálóval és Edisonnal is megismerkedett, utóbbinak munkatársa lett. A városi legenda szerint amikor kettejük között végbement az első távolsági telefonbeszélgetés, Puskás a kagylót felvéve azt mondta: "hallom" - innen a világszerte elterjedt Halló kifejezés. (Sajnos a szép történet nem igaz.) Mindenesetre Edison Puskást bízta meg találmányainak európai értékesítésével, ő Londonban, majd Párizsban dolgozott, a párizsi világkiállításon mutatta be a fonográfot. A telefon ügye nehezebben haladt előre, de miután 1879-ben létrehozta az első párizsi központot, a jogot Európa számos országa megvette, a hálózat fejlesztését Magyarországon Ferenc nevű öccse irányította.

Puskás a francia fővárosban villanyvilágítással is foglalkozott, de legnagyobb feltűnést 1881-ben a párizsi opera előadásának vezetékes közvetítésével keltette. E vállalkozásának folytatásaként a világon először Budapesten vezetette be a "Beszélő Újságot", a vezetékes hír- és műsorközlő szolgáltatást. Ez 1882. február 4-én, a farsangi íróbálon mutatkozott be, amikor a Nemzeti Színházból odavezetett "sodronyokon" át a Vigadóban felállított fülkékben az érdeklődők ámulva hallgatták a Hunyadi László dallamainak közvetítését. Egy korabeli újságíró-fültanú szerint "a zene és az ének olyan tisztán kivehető volt, mintha a Színház csarnokában álltam volna".

Puskás ezután Magyarországon bányászattal foglalkozott, de e téren nem járt sikerrel, szabadalmaztatott viszont egy irányított robbantási módszert. 1887-től ismét a telefonüzletben működött: a közben az állam tulajdonába átment vállalatát bérbe véve 1892. február 14-én a Bánk bán előadását közvetítette az Operaházból a Pesti Vigadóba. Ezután hozta létre a telefonhírmondót - sok tekintetben a rádió előfutárát -, amely 1893. február 15-én e szavakkal kezdte meg adását Budapesten: "Üdvözöljük Budapest lakosságát. Üdvözöljük olyan szokatlan módon, amely páratlan a világon. Üdvözöljük az első várost, amelyből a telefonhírmondó az egész világon győzedelmes útjára indul."

A szolgáltatásnak egy év múlva már 700, 1914-ben tízezer előfizetője volt, Puskás azonban ezt már nem érte meg. Egy hónappal a telefonhírmondó megindulása után, 1893. március 16-án halt meg Budapesten, a 49 éves feltaláló halálának hírét is elsőnek a telefonhírmondó közölte.

A közhiedelemmel ellentétben nem Puskás a telefonközpont feltalálója. Az ötlet tőle származik ugyan, de az első gyakorlatban is használható telefonközpontot 1878-ban George W. Coy alkotta meg. Puskás jó szervezőkészségű, kiváló műszaki-gazdasági szakember, nagy kísérletező volt, aki ismerte korának technikai lehetőségeit és ki is használta azokat. A telefonhírmondóval alkotott igazán újat, amelyet jogosan neveznek a rádió ősének, mivel egy központból tetszőleges számú hallgatót láttak el hírekkel és műsorokkal, neve e találmánya révén vált Európa-szerte ismertté.

Múlt-kor 2016 tavasz

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. tavaszi száma