2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A Magyarországot ért légitámadásokról nyílik kiállítás

2014. október 16. 14:43 MTI

A Magyarországot ért 1944-45-ös légitámadásokról nyílik kiállítás szombaton a hódmezővásárhelyi Emlékpontban – közölte Árva László, a közgyűjtemény szakmai főtanácsadója csütörtökön a helyszínen. A mai Magyarország területe fölött mintegy háromszáz angolszász gépet lőttek le. A tárlat anyagának jelentős része a megtalált roncsokból származik.

Az időszaki kiállítás tárgyi emlékek, korabeli filmrészletek, fotók, makettek és az elmúlt évek kutatási eredményeit összefoglaló tablók segítségével mutatja be, hogy 1944 áprilisától szűk egy éven keresztül milyen megpróbáltatások érték a civil lakosságot – mondta a szakember a tárlatról rendezett sajtótájékoztatón. A kiállításhoz kapcsolódva november 12-én tudományos konferenciát is rendez a közgyűjtemény – tudatta Árva László.

Oláh András Pál történész, a tárlat kurátora elmondta, hogy Magyarország stratégiai bombázása 1944. április 3-án egy Budapest ellen végrehajtott légicsapással kezdődött el és 1945. március 26-ig tartott. Az akkori Magyarország helységeinek egyharmadát, több mint ezer települést ért légitámadás. A mintegy 20 ezres emberáldozat töredéke ugyan a szárazföldi harcokban életüket vesztők számának, a gazdasági károk azonban óriásiak voltak – közölte a szakember. A Magyar Roncskutatók Egyesülete, a Hadtörténeti Intézet és a Szolnoki Repülőmúzeum, valamint magángyűjtők közreműködésével összeállított kiállítás tárgyi anyagát még soha nem láthatta így egyben a nagyközönség.

A mai Magyarország területe fölött mintegy háromszáz angolszász gépet lőttek le. A tárlat anyagának jelentős része a megtalált roncsokból származik. A kiállításon látható majd második világháborús amerikai repülőgépmotor-, padló- és szárnylemez darabok, egy B-17-es bombázó futóműszára, valamint egy Ácsteszér határában lezuhant B-24-es Liberator alumínium alkatrészeiből készült répaszecskázó vagy egy oxigéntartály átalakításával gyártott házi permetező is.

Bemutatják egy Messerschmitt Bf 109-es műszerfalának számos eredeti alkatrészt tartalmazó rekonstrukcióját, a vadászgép célzóberendezését, pilóták személyes tárgyait és egy légvédelmi tüzér sapkáját is, melyen a lelőtt gépekért járó kitüntetések sorakoznak, köztük a varsói felkeléshez utánpótlást szállító, Szentesnél lezuhant négymotoros Halifax bombázóért járó érem.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár