A következetes újító: Bánki Donát
2018. június 7. 18:52 Múlt-kor
A kavicsok vízbe esése, a szarvasbogár repte, a víz szétszóródása az öntözőrózsából: valamiből mindig tudott ihletet meríteni zsenialitásához a századforduló korának egyik legnagyobb magyar mérnöke és feltalálója, Bánki Donát. Következetes gondolkodásmódja, amellyel a legszokatlanabb feladatokat is meg tudta oldani, és amellyel a legbonyolultabb fogalmakat is képes volt elmagyarázni, tanítványai és kollégái szerint is csodálatra méltó volt. Logikus észjárása és páratlan megfigyelőképessége mind az egyetemi kutatás, mind a piacra szánt fejlesztések terén nagy segítségére volt.
Korábban
A későbbi tudós Löwinger Donátként született 1859. június 6-án Löwinger Ignác és Salzer Betti negyedik gyermekeként a Veszprém megyei Bánkon (ma Bakonybánk, Komárom-Esztergom megye). Édesapja körorvos volt, a szabadságharc alatt a világosi fegyverletételig katonaorvosként szolgált. Donát nyolc-kilenc éves kora körül a család Lovászpatonára költözött, ahol az édesapa munkája mellett tanította gyermekeit, így Donát a középiskolai tananyagot már otthon elkezdte átvenni. Hazafias nevelése miatt magyarosította később a nevét.
Középiskolába először Pápára, majd a budapesti V. kerületi főreáliskolába járt. A Királyi József Műegyetemen 1881-ben végzett. Negyedéves korában elnyerte az egyetem 100 forint értékű pályadíját, ez is közrejátszott abban, hogy a tanszéken maradt tanársegédként. Érdekes módon magát a gépészmérnöki oklevelet csak 1893-ban kapta kézhez. Apja nevelésének köszönhetően Bánki hazafias meggondolásból visszautasította a Műegyetemnél lényegesen jobb körülményeket felkínáló zürichi Szövetségi Műszaki Főiskola hívását, hogy ott tanítson és kutasson.
A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2018. nyár számában olvasható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap