2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A héten zárul a gödöllői Ferenc József-kiállítás

2014. szeptember 23. 13:22

Kastély ajándékba

Az 1867. június 8-i koronázás alkalmával az uralkodópár a nemzettől a gödöllői kastélyt és környező birtokait kapta ajándékba. A királyi család a magyar fővároshoz közeli vadászkastélyban felszabadultabban érezhette magát. Lóversenyeket és vadászatokat, sőt, angol mintára falkavadászatokat is rendeztek, melyekre meghívták a magyar arisztokrácia legjelentősebb képviselőit. Az uralkodó és Magyarország kapcsolatának alakulására, az 1849-et követő ellenérzések oldódására ezek az 1867 utáni hosszabb-rövidebb idejű személyes tartózkodások jelentős hatással voltak. A negyedik teremben a családra vonatkozó emlékek és a gödöllői tartózkodások dokumentumai kapnak helyet.

Ferenc József egész életében a hadsereget tartotta legfőbb támaszának, ha tehette, személyesen vett részt a hadgyakorlatokon. Uralkodói státuszának megőrzése és erősítése céljából fontosnak tartotta a hagyományok megtartását, a reprezentációt. A legnagyobb terem a 19. század végi sokrétű, megváltozott király-képnek ered a nyomába.

Az agg uralkodó egy 19. századi illúzió foglyaként, országa és családja védelmezője szerepében lépett háborúba Szerbiával, nem sejtve, hogy döntésével addig nem tapasztalt méretű és pusztítású világégést indít el. A háborút jelképező tárgyak ezért csak a népeihez atyailag viszonyuló királyt és hűséges népeit idézik meg, a világháború valóságának bemutatására – Ferenc József sajátos nézőpontját szem előtt tartva – nem vállalkoznak.

A Gödöllői Királyi Kastély időszaki kiállításán I. Ferenc József életútjának csupán egy-egy mozzanatát mutatják be, a király és Magyarország kapcsolatát hangsúlyozzák. A kiállításhoz audioguide-ról meghallgatható, a termek tematikájához kapcsolódó történet-füzér készült. A korabeli sajtóból, visszaemlékezésekből és személyes levelekből álló összeállítás az uralkodót, mint embert hozza közel a látogatóhoz.

A kiállítás helyszíne a Rudolf-szárny emeleti teremsora. Az IT eszközök és interaktív elemek a kiállításba integrálva jelennek meg. A két korábbi kiállítás mintájára teljes tárgylistát és tanulmányokat tartalmazó katalógus készült, a vendégek számára a feliratok és magyarázó szövegek is két nyelven (angol, magyar) elérhetőek.

A kiállításba integrált múzeumpedagógiai eszközök és IT elemek segítenek a téma aktív felfedezésében. A gyermekkort bemutató szoba gyermek méretű forgatható kockakirakó oszlopa például négy 19. századi fegyvernem egyenruháját jeleníti meg. A játék a terem egyik festményén szereplő ólomkatonák stílusában készült el. Természetesen helyet kap néhány olyan mozgóképes dokumentum is, amely kapcsolódik Ferenc Józsefhez, például Károly trónörökös esküvője, melyen az agg uralkodó is részt vett, vagy Ferenc József temetésének filmfelvétele.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár