Botrány lett a méregdrága egyiptomi szobor eladásából
2014. július 23. 08:17
Egyre hevesebb csörte folyik egy egyiptomi szobor körül, amelyet a northamptoni városi tanács közel 16 millió fontért (6 milliárd forint) adott el egy ismeretlen gyűjtőnek.
Korábban
Szekhemkának, a fáraó írnokának időszámításunk előtt 2400-2300 körül mészkőből faragott alakja a Christie's aukciósház szerint a valaha piacra került legjelentősebb egyiptomi szobor. A műkincset július 10-én árverezte el az aukciósház, a bevételeken egy szokatlan megállapodás értelmében 55-45 százalékos arányban megosztozhat a helyi tanács és Lord Northampton, akinek dédnagyapja ajándékozta a szobrot 1880 táján.
A londoni egyiptomi nagykövet tiltakozott a több mint négyezer éves szobor eladása ellen, azt állítva, hogy az önkormányzatnak először Kairóval kellett volna konzultálnia. "Szekhemka Egyiptomé, s ha a városi tanács úgy dönt, nem kell neki, akkor vissza kellene adnia. Etikátlan és elfogadhatatlan, hogy profitot hajtanak vele" - nyilatkozta Ahsraf Elkholy a BBC-nek.
A northamptoni önkormányzat még az aukció előtt közölte, hogy a Szekhemka-szobor eladásából befolyó összeg rájuk eső részéből támogatni fogják a művészeti, helytörténeti és cipőtörténeti múzeum 14 millió fontba kerülő bővítését.
A helyieket ez egyáltalán nem nyugtatja meg, s titlakozásul akciócsoportot hoztak létre. Szóvivőjük, Sue Edwards július 10-ét Northampton kulturális életének "fekete napjaként" aposztrofálta. Ráadásul félő, hogy az Arts Council England megvonja a northamptoni múzeum és galéria akkreditációját, aminek következtében az intézmény a jövőben eleshet az állami támogatásoktól.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

- Hőskultusz a 20. században: Zrínyi Miklós emlékének ápolása tegnap
- Savoyai Jenőről szóló kiállítással és Húsvéti vásárral nyitják a szezont március 15-én Schloss Hof kastélyában tegnap
- Az egyenlő jogok után az egyenlő esélyekért küzdenek a nőszervezetek tegnap
- Generációk nőttek fel a „rímhányó” Romhányi legendás mondatain tegnap
- Mátyás 15 évesen került trónra tegnap
- Hat ember halt meg Madrid utcáin, csak mert azt kiabálták: Spanyolország! tegnap
- Különös szellemek rémítették halálra a középkori Anglia lakóit tegnap
- V. László egész életében a trónért harcolt 2025.03.07.