Biszku-ügy: újabb vádemelések jöhetnek
2014. május 14. 15:00 MTI, Múlt-kor
Korábban
"Ne vicceljünk"
A bíróság a büntetéskiszabás indoklása során kifejtette: a salgótarjáni sortűz miatt 10-től 20 évig, vagy életfogytig terjedő szabadságvesztés szabható ki, a martonvásári bántalmazások kapcsán elkövetett bűnpártolás miatt 1-től 5 évig terjedő, a lőszerrel visszaéléséért 2-től 8 évig terjedő, a kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása elnevezésű bűncselekményért pedig 3 évig terjedő szabadságvesztés adható.
Aczél György, a művelődésügyi miniszter első helyettese, Kállai Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese, Biszku Béla belügyminiszter és Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkára beszélgetnek (1960)
Az úgynevezett enyhítő szakasz alkalmazásával kiszabott 5 év 6 hónapot Biszkunak nem fegyházban, hanem - az enyhébb fokozatú - börtönben kell letöltenie. A büntetéskiszabás kapcsán a bíró leszögezte: a nemzetközi jog megsértésével megvalósított durva bűntettek elkövetőinek felelősségre vonása nem maradhat el. A bíró kérdésére, hogy megértette az ítéletet, Biszku hangos igennel válaszolt. Az ügyész az elsőfokú ítélet ellen súlyosabb minősítésért, és súlyosabb, életfogytig tartó büntetésért fellebbezett, Biszku és védője viszont felmentésért, illetve enyhítésért.
Az ügyész indítványozta a 92 éves vádlott orvosi felügyelet melletti előzetes letartóztatásba helyezését is az első fokon kiszabott nem jogerős büntetés miatt. Erre az ügyvéd úgy reagált: az ezzel kapcsolatos jogi álláspontom az, hogy "ne vicceljünk". A védő emlékeztetett arra, hogy a kényszerintézkedések kapcsán a Fővárosi Ítélőtábla korábban még a lakhelyelhagyási tilalmat is túlzottnak tartotta, tekintettel a vádlott életkorára és egészségi állapotára. Az elsőfokú bíróság az ügyészi indítványt elutasította, nem látott indokoltnak semmifajta kényszerintézkedést, ez ellen azonban az ügyész fellebbezett.
Skrabski Fruzsina, a Biszku-film egyik alkotója a Múlt-kornak elmondta: fontos, hogy a Fővárosi Törvényszék kimondta a volt állampárti vezető bűnösségét a sortüzek ügyében, igaz, meg kell még várni, milyen ítélet születik másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán. Szerinte nem az a fontos, hogy Biszku hány évet kapott, hanem hogy a bíróság végre megállapította bűnösségét. A rendező személy szerint örülne, ha kimondanák, hogy Biszku mint belügyminiszter befolyásolta a bíróságok és egyéb hatóságok működését - ilyen ítéletre ugyanis volt már precedens Németországban -, az egyéb vádpontok pedig - így a lőszerrel való visszaélés és a kommunizmus bűneinek tagadása - ebből a szempontból teljesen irrelevánsak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap