Újabb bűncselekménnyel gyanúsítják Biszkut
2012. október 5. 13:23 MTI
Újabb bűncselekmény, bűnpártolás megalapozott gyanúját közölte a Budapesti Nyomozó Ügyészség a házi őrizetben lévő Biszku Bélával, aki ellen több emberen elkövetett emberöléssel megvalósított háborús bűntett miatt van folyamatban büntetőügy.
Korábban
A Fővárosi Főügyészség pénteki közleményében azt írta: a rendelkezésre álló adatok szerint 1957 márciusában - amikor már Biszku Béla volt a belügyminiszter - körülbelül 15 székesfehérvári karhatalmista ment Martonvásárra egyebek mellett azért, hogy házkutatást tartsanak "ellenforradalmár-gyanús" embereknél. Utóbbiak között volt a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Martonvásári Mezőgazdasági Kutató Intézetének a forradalom eseményeiben részt vett három kutatója. A házkutatások után letartóztatták, majd a karhatalmisták és a helyi rendőrőrs tagjai súlyosan bántalmazták, három órán keresztül ütötték őket. Ennek során az egyik sértett több hét alatt gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.
A megalapozott gyanú szerint Biszku Bélának erről legkésőbb 1957. április 9-én egy hivatalos jelentésből tudomása volt, az akkor hatályos törvényi rendelkezéssel is ellentétben azonban nem kezdeményezett hivatalból büntetőeljárást, és elrendelte az ügy iratainak irattárazását - olvasható a közleményben. Mint írták, az MTA kutatóinak bántalmazása a Kádár János vezette, illegitim forradalmi munkás-paraszt kormány hatalmának megerősítését szolgálta, és az esetleges további forradalmi cselekmények megelőzésére, valamint a megfélemlítéssel a hatalom fenntartására irányult.
Az ügyészség tájékoztatása szerint az újabb gyanúsítást a "lex Biszku" tette lehetővé. A cselekmény jogi alapja és minősítése az emberiesség elleni bűncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról, valamint a kommunista diktatúrában elkövetett egyes bűncselekmények üldözéséről szóló, tavaly elfogadott törvényben meghatározott, a pártállam érdekében, szándékos súlyos testi sértéssel elkövetett kommunista bűncselekménnyel kapcsolatos bűnpártolás.
Biszku Béla ellen - aki az 1956-os forradalom leverése után az állampárt, az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának, majd Politikai Bizottságának tagjaként, 1957 és 1961 között belügyminiszterként a megtorlások egyik irányítója volt - több emberen elkövetett emberöléssel megvalósított háborús bűntett miatt a Budapesti Nyomozó Ügyészségen van folyamatban büntetőügy. A Budai Központi Kerületi Bíróság szeptember 10-én rendelt el lakhelyelhagyási tilalmat, majd a törvényszék házi őrizetre súlyosbította a kényszerintézkedést ellene.
Biszku Béla ellen jobbikos képviselők tettek feljelentést. Az ügyészség a feljelentés nyomán március elején indított nyomozást több emberen elkövetett, emberöléssel megvalósított, emberiesség elleni bűncselekmény gyanújával két 1956-os - a budapesti Nyugati téri és a salgótarjáni - sortűzzel kapcsolatban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.