Diktátorok kedvenc ételei
2014. május 7. 16:12
Korábban
Castro: kínai kólával
Egy olyan országban, mint Kuba, amely szivarja után cukortermeléséről a leghíresebb, nem meglepő, hogy diktátora lelkesedett az édességekért, elsősorban a csokoládés shake-ért, amelyet napi rendszerességgel fogyasztott. Majdnem ez lett a veszte. A CIA a feljegyzések szerint közel 600 tervet dolgozott ki a kubai diktátor likvidálására, amelyek között a búvárkodás során történő felrobbantás, búvárruhájának mérgező gombával való bekenése, szivarjának megmérgezése mellett a napi csokis shake-jének mérgezett aszpirinnal történő "megbuherálása" is szerepelt. Egyik sem érte el célját, az utóbbi egy túlbuzgó, ám feledékeny szolga miatt hiúsult meg, aki a meleg nyári napon a mélyhűtőbe tette be a diktátor napi adagját, azonban nem vette ki időben, túlzottan fagyossá vált, így újat kellett készíteni.
Az 1960-as években, amikor a kubai-kínai kapcsolatok kiválóak voltak, Castro érdeklődést mutatott a kínai konyha iránt, és kedvenc ételei között a pekingi kacsa is helyet kapott. A képen is kínait eszik, jobbján egy üveg Coca Colával. Idősebb lévén manapság már főként vegetáriánus ételek kerülnek asztalára, ebéd előtt pedig grapefruitot fogyaszt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap