A kétszer száműzött császár
2014. május 5. 12:29
Százkilencvenhárom évvel ezelőtt örökre lehunyta szemét a világtörténelem egyik legismertebb és legnagyobb hatású szereplője, Bonaparte Napóleon. A kitűnő hadvezérről, későbbi francia császárról - akit neveztek kis káplárnak és korzikai szörnynek is - számtalan érdekesség, rejtélyes történet látott már napvilágot. Jelentős részük a legenda kategóriájába sorolható, de Napóleon élete mindezek nélkül is számtalan fordulatot, akciófilmbe illő eseményt és mindenekelőtt rengeteg háborút hozott. A korzikai születésű katona, aki egy államcsínnyel szerezte meg a hatalmat Franciaországban, császárként harcban állt egész Európával. Első, Elba-szigeti száműzetése alatt nem volt hajlandó belenyugodni vereségébe, így kalandor módon pár hónapos kényszerpihenő után visszatért a francia trónra, hogy aztán rövid úton ismét számkivetetté váljon. Napóleon másodjára már a hazájától távol eső Szent Ilona szigetén találta magát, itt érte utol a halál 1821. május 5-én.
Korábban
A kis káplár leigázza Európát
A korzikai 1769-ben látta meg a napvilágot, s jellemzően már fiatalon is a katonai pálya vonzotta leginkább. A kilencvenes években Itáliában az osztrákok ellen vívott győztes hadjáratainak köszönhetően komoly hírnevet harcolt ki magának, majd némi sikertelen egyiptomi kitérő után 1799-ben államcsínnyel szerezte meg a hatalmat Franciaországban.
A „kis káplár” 1804-ben a császári címmel is megjutalmazta magát - a pápa jelenlétében saját maga tette fejére a koronát Párizsban -, majd így folytatta Európa hódoltatását. Nagy-Britannia kivételével egymás után kényszerítette térdre az ellene szervezett koalíciók részvevőit, a kontinens nagyhatalmait: legyőzte az osztrákokat, a Porosz Királyságot, az Orosz Birodalmat, később lerohanta Spanyolországot és Portugáliát is. Példátlan sikerszériája végül az 1812-es évben tört meg, amikor is az Oroszországgal kapcsolatos konfliktusokat egy nagyszabású hadjárattal próbálta kezelni. Keleten azonban Kutuzov, az orosz hadsereg főparancsnokának elképzelése, a felperzselt föld taktikája és „tél tábornok”, azaz az orosz hideg megálljt parancsolt a császár diadalmenetének.
Napóleon 1813 októberében Lipcsénél a népek csatájában súlyos vereséget szenvedett az egyesített orosz-porosz-osztrák-svéd haderőtől. A császárnak ezt követően meg voltak számlálva napjai, a hatodik franciaellenes koalíció győzelme után pár hónappal a szövetséges csapatok bevonultak Párizsba, aminek következtében Napóleon végül - tábornokai követelésére - 1814 áprilisában lemondott a trónról fia javára. A kis káplárt a közeli Elba szigetére irányították.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
- Fáraók neve vezette sikerre a hieroglifák megfejtőjét, Jean-François Champolliont
- Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget
- Hat évnyi eredménytelen kutatás után ütötte meg a főnyereményt Howard Carter
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.