Egymilliós tömegsír a tiltott New York-i szigeten
2014. április 11. 08:57
A Nagy Almában élők többségének nincs tudomása arról, hogy lakóhelye közelében, Kelet-Bronxban létezik egy apró sziget, amely mintegy egymillió elfelejtett sírt rejt. A rejtélyes, a hatóságok által elkerített területet 1869 óta használják temetkezésre.
Korábban
Halva született csecsemők, hajléktalanok és nincstelenek maradványainak szolgál végső nyughelyül a Hart-sziget. Az elhunytak három koporsó mélységben pihennek névtelen tömegsírokban, amelyek egy részét a közeli Rikers Islandről való elítéltek ástak ki. Ez az Egyesült Államok egyik legnagyobb és egyben a legkevésbé látogatott temetője.
A sziget történetével foglalkozó Melinda Hunt tudomása szerint minden évben közel 1500 új test érkezik a sírkertbe, a hatóságok adatai pedig arról tanúskodnak, hogy az elmúlt 150 évben körülbelül egymillió elhunytat temettek ide.
Közel fekszik Bronxhoz
A lakatlan szigetet, amely szögesdróttal van körbevéve, és hatóságilag tilos fényképeket készíteni róla, először a polgárháborúban kezdték el használatba venni. Kezdetben kiképzőtábor, konföderációs foglyok börtöne, illetve dologház és tébolyda működöt rajta. Később megközelíthetetlen temető lett belőle.
A sziget egyetlen mólója el van zárva az illetéktelen betolakodóktól − ennek pontos okát nem lehet tudni, a hatóságok hivatalosan csak annyit közöltek, hogy a sírkert azért nem látogatható, mert a szigeten nincs kiépített infrastruktúra, az épületek lepusztultak és elhanyagoltak. Lakossági nyomásra a hatóságok 2007 óta lehetővé tettek néhány látogatást, azonban az elhunyt szeretteiket keresőket, illetve a kutatókat nem engedték közel a sírhelyekhez.
Munkában az elítéltek
Hunt elmondása szerint az elmúlt évek során mintegy 500, elhunyt rokonok sírhantjait kereső családnak próbált segítséget nyújtani, hogy beléphessenek a rejtélyes szigetre, ám mindez igen kevés esetben valósult meg. A legtöbben amerikaiak voltak, azonban érkeztek franciák, hollandok, lengyelek és egy, a nagyapját kereső ír nő is.
A kutató által vezetett Hart Island Project keretében eddig több mint 60 ezer sírhalmot vettek adatbázisba, ám ez csupán töredéke az összesnek. Nemrég egy civil javaslatot terjesztettek be a New York-i városi tanácsnak, hogy a sziget látogatható legyen, válasz azonban eddig még nem érkezett rá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap